Évente százmilliárdot dobunk a kukába

Infostart
2017. november 6. 17:06
Az élelmiszerpazarlás ekkora összeggel terheli meg évente a magyar gazdaságot. Évente körülbelül 1,5-2 millió tonna étel kerül a kukába – mondta az InfoRádiónak Kasza Gyula, a NÉBIH Maradék nélkül programjának vezetője.

Magyarországon a fogyasztókra vonatkozó élelmiszer-hulladékokat fejenkénti 39 kg-ra becsüli évente az Európai Unió. A NÉBIH felmérése szerint azonban egy átlagos fogyasztó ennek csaknem kétszeresét, évi 72 kg-ot helyez a szemetesbe – hangsúlyozta a programvezető. Ezzel világviszonylatban a sor elején állunk, az EU-ban a középmezőnybe tartozunk.

A magyar gazdaságban az élelmiszerpazarlás évente több mint 100 milliárd forintos veszteséget eredményez. Tehát, ha ennek 8-10 százalékos visszafogását célozzuk, 8-10 milliárd forinttal több forrás maradna a fogyasztóknál. Épp ezért a hatóság azt javasolja azoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy a mennyiség helyett a minőséget részesítsék előnyben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rengeteg élelmiszer végzi a kukában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást