November végén köthetik meg az első ellenzéki együttműködést

Infostart
2017. november 3. 19:40
A sajtóhírekkel ellentétben az LMP és az Új kezdet még nem állapodott meg a választási együttműködésről - tájékoztatta az InfoRádiót az LMP szóvivője. November végén írhatják alá a megállapodást. Az Új Kezdet elnöke szerint az a legvalószínűbb, hogy pártjának jelöltjei LMP-sként indulnak el a választáson.

Félreértések jelentek meg a sajtóban, még nem állapodott meg a választási együttműködésről az LMP és az Új Kezdet. A két párt között folynak a tárgyalások, minden valószínűség szerint hamarosan meg fognak egyezni, és bejelentik a részleteket – mondta az LMP szóvivője.

Kanász-Nagy Máté közölte: felmerült a pártszövetség és a közös lista is, minden lehetőséget megvizsgálnak, és a végleges megállapodást hamarosan bejelentik.

Beolvadásról nincs szó, inkább az lehetséges, hogy az Új Kezdet tagjai helyet kapnak az LMP listáján

– tette hozzá.

Ha közös listán indulnának a pártok, akkor nem 5, hanem 10 százalékos eredményt kellene elérni a parlamenti bejutáshoz. A szóvivő kiemelte: arra számítanak, hogy bőven meglesz a 10 százalék fölötti eredmény, így ezt a szempontot nem mérlegelik az együttműködés kialakításában.

Együtt több, mint külön

Gémesi György, az Új Kezdet elnöke arról számolt be, hogy eddig részmegállapodásokat kötöttek, a véglegest az LMP november 25-i kongresszusa után lehet aláírni.

Az Új Kezdet olyan megoldásban érdekelt, ami

a két párt együttműködéséből egy többlet erőteret tud kihozni

– emelte ki a gödöllői polgármester.

„Az Új Kezdet egy féléves párt, míg az LMP országos pártként működik, parlamenti frakcióval is rendelkezik. A kettő együtteséből több lehet, mint ami külön-külön lenne. Ez lesz az első konkrét együttműködés, és ami több, mint formális vitatkozás a nyilvánosság előtt” - fejtette ki.

Gémesi György közölte: nem fognak beolvadni az LMP-be, a választásra kötnek együttműködést. A legvalószínűbb, hogy pártjának jelöltjei LMP-sként indulnak el a választáson az egyéni körzetekben, és felkerülnek a listára, mert ha pártszövetséget kötnének, akkor öt helyett tíz százalékot kellene elérniük. Nem látnak jobb megoldást arra hogy biztonságban maradjanak – mondta.

Az elnök szerint bővül a tagság és a szimpatizánsok köre, és már az önkormányzati választásokra is készülnek.

Nem támogatják Gyurcsány ötletét

A két párt elutasítja Gyurcsány Ferenc népszavazási kezdeményezését, amellyel megvonná a szavazati jogot a határon túli magyaroktól.

„Szomorúnak tartjuk, hogy valaki ezzel akar kampányolni, és nem tudjuk ezt támogatni. Mi nem a szavazati jogok korlátozásában vagyunk érdekeltek, hanem abban, hogy minél többen vehessenek részt a választáson. A kiterjesztésben gondolkodunk, abban, hogy a levélben szavazás lehetőségét megteremtsük a külföldön élő magyarok számára” - fejtette ki az LMP szóvivője.

Gémesi György is azt mondta: elítéli Gyurcsány Ferenc kezdeményezését. Nem tartja helyesnek, hogy a volt kormányfő érzelmi kérdést csinál ebből, nem tisztességes, hogy a kampányban állt elő ezzel az ötlettel – nyilatkozta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gémesi György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kanász-Nagy Máté
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást