Nagy rejtély a tanároknál

InfoRádió
2017. október 24. 14:15
Százalékokat emleget az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klik elnökhelyettese pedig nem érti, miért kerül elő mostanában ilyen sokszor ez a téma.

Pontos számokat nem, csak százalékos arányt közölt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amikor Szabó Tímea független képviselő írásbeli kérdésben kereste arra a választ: pontosan hány betöltetlen pedagógus álláshely van az országban.

Balog Zoltán nevében Rétvári Bence államtitkár a tavaly október elsejei adatok alapján azt írta: az állami fenntartású intézményekben

a betöltetlen pedagógus álláshelyek száma az összes tanári állás 1-2 százalékát teszi ki.

Az államtitkár azt azonban már nem tette hozzá, hogy pontosan hány tanári állás van az országban, és az 1-2 százalékos becslés sem feltétlenül segít a pontos adatok megismerésében - írta a zoom.hu.

Az Eduline-nak a minisztérium korábban 90 ezer álláshelyről és 1000 betöltetlen állásról írt.

A portál szeptember elején kikérte az összes intézményre vonatkozó adatokat az Oktatási Hivataltól, akik akkor azt közölték, hogy tudomásuk szerint eddig 4752 álláshelyre nem találtak jelentkezőt. Mivel azt is hozzátették, hogy összesen 158 709 pedagógusra van szükség az iskolákban, könnyű kiszámolni, hogy ez 3 százalékra jön ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint egyébként ez nem jelenti azt, hogy bármelyik iskolában is nem tartanának meg órákat. Szerintük ugyanis helyettesítéssel és óraadó tanárok alkalmazásával az intézmények megfelelően el tudják látni a feladatukat.

Így viszont vannak olyan tanárok, akiknek sokkal nagyobb a leterheltsége, mint az elvárható lenne. A Pedagóusok Szakszervezete olyan pedagógusról is tud, akinek

heti 32 órát kell tartania.

Lehet, hogy egy külső szemlélőnek ez elsőre kevésnek tűnik, de aki valaha is dolgozott már pedagógusként, az tudja, hogy ez rendkívüli leterheltséget jelent, hiszen nem elég, hogy gyermekekkel kell dolgozni, a házi feladatok javítása és az adminisztráció miatt a tényleges munka sokkal több.

Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ szakmai elnökhelyettese a Világgazdaság keddi számában egyébként arról beszélt, nem érti, miért foglalkoznak mostanában ennyit a tanárhiánnyal.

“Túlzás lenne azt mondani, hogy minden pedagógusstátusz be van töltve, de az elmúlt évtizedben is jelen volt ez a probléma. Nem látom indokoltnak, hogy most ennyire foglalkoznak ezzel a témával, hiszen ma sem nagyobb a hiány, mint korábban” – mondta.