Nagy bírságot kaptak a szcientológusok, ilyen jogsértést még a hatóság sem látott

InfoRádió / MTI
2017. október 20. 11:33
Jogellenes adatkezelés miatt maximális nagyságú, 20-20 millió forintos adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - jelentette be a hatóság elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A NAIH vizsgálatáról Péterfalvi Attila elmondta: az egyháznál és annak központi szervezeténél hatósági eljárást folytattak tavaly december eleje óta, és megállapították, hogy az egyház és központi szervezete megszegte előzetes tájékoztatási kötelezettségét, a célhoz kötött adatkezelés és a tisztességes adatkezelés elvét, valamint az adatbiztonság követelményeit is. Emellett jogalap nélkül kezelték a tagok és harmadik személyek adatait.

Hasonló súlyú jogsértéssel még nem találkozott a hatóság

- fűzte hozzá.

A NAIH vizsgálata megállapította: a szolgáltatások megkezdését megelőzően az egyház nem nyújt megfelelő tájékoztatást, nem jelöli meg egyértelműen az adatkezelő személyét, szűkszavú az adatkezelés célját illetően, a dossziék pedig rengeteg személyes, különleges adatot tartalmaznak, ezek kezeléséhez azonban pontosabban és követhetőbben kell megjelölni az adatkezelés célját.

Megállapították, a tájékoztatás hiányával olyan "információs erőfölény" alakul ki az egyház oldalán, amely rendkívüli módon sérti a harmadik személyek személyes adatainak védelméhez és magánéletük tiszteletben tartásához fűződő jogát.

A munkatársi dossziékkal kapcsolatban azt állapították meg, hogy a munkatársaknak nagy mennyiségű személyes adatot kell megosztaniuk magukról, az életút-kérdőívben például szexuális, baráti kapcsolataikról kell nyilatkozni, és

fel is hívják őket arra, hogy legyenek annyira részletesek ennek kitöltésekor, amennyire csak tudnak.

A NAIH elnöke elmondta: a különleges adatok - mint az egészségügyi adatok, pénzügyi tartozásra, politikai véleményre vonatokozó adatok -

nem fogadhatók el alkalmasságra vonatkozó adatnak, így azok felvétele jogszabálysértő.

Az etikai dossziékkal és a levelezési dossziékkal kapcsolatban is hasonló visszásságokat állapított meg a hatóság.

A dossziékba a Magyar Idők értesülése szerint nem lehetett belenézni és azok törlését sem lehetett kérni. A szervezet tehát nemcsak híveiről, hanem munkatársairól és harmadik személyekről is rengeteg adatot szerzett meg és birtokolt. 

A szcientológusok szóvivője, Miklovicz Attila az Indexnek tagadta, hogy az adatkezelésük törvénybe ütköző lenne, szerinte teljesen törvényesen járnak el. Miklovicz szerint nem igaz, hogy számítógépes adatbázisban rögzítik a tagokról vagy a tagoktól szerzett információkat, a szóvivő azt állítja, ez csak papíron van meg nekik. Erre pedig szerinte szükség van, mert így látják, hogy hogyan fejlődnek az egyének. Elismerte, hogy készülhet kép- és hangfelvétel egy-egy kényesebb beszélgetésnél, szerinte ezek ritka esetek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
40 milliós büntetést kaptak a szcientológusok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást