Friss Lázár-infók a dugódíjról és a csok kibővítéséről

InfoRádió
2017. október 19. 16:37
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt a nyugdíjasok pluszpénzeiről, a CEU-megállapodásról, Paks 2-ről, a dugódíjról, a közterületi bírságokról, a csokról és a kötelező kvótákról is.

A Földet a gazdáknak programmal kapcsolatban az Alkotmánybíróság fontos döntése Lázár János szerint, hogy nem kell megsemmisíteni a vonatkozó törvényt, a szerződések jogszerűek. Azt szabályozni kell, hogy mi a befolyó pénz sorsa. A Natura 2000-es védelem alatt álló területeknél sem kell visszamenőleg változtatni, bár ott fenn kell tartani e földek védelmi szintjét.

Paks bővítésével kapcsolatban elmondta: 7-9 százalékos profitot fog termelni a beruházás. Hozzátette: az Európai Bizottság (EB) szerint megéri a bővítés.

A Felsőoktatási törvény többször is szóba került. Lázár János szerint majd aláírják a megállapodást New York állammal, ha az készen lesz, most ugyanis még nincs. A CEU rektorának a határidők kitolására hozott reakciójával kapcsolatban a miniszter kijelentette: "a CEU rektora egy bukott liberális politikus, és politikát csinál az ügyből".

Az EB-hez fordulnak

Czeglédy Csaba ügyével kapcsolatban Lázár János azt mondta, hogy az Európai Bizottság segítségét szeretné kérni a Gyurcsány Ferenc anyagi segítségével kapcsolatos kérdésekben. Úgy összegzett: Brüsszel százmilliókkal támogatta Gyurcsány tevékenységét.

Az elmúlt kormányülésen döntés született a nyugdíjasok pluszpénzeiről (cikkünk itt), és jövőre minden közbeszerzést elektronikus úton kell majd végrehajtani. Az államnak elővásárlási joga lesz a világörökségi területekre kereskedelmi beruházások esetén.

A V4-ek találkoztak Jean-Claude Junckerrel, az EB elnökével, és beszéltek többek között a bevándorlásról is. Azt képviselték, hogy ne lehessen kettős mérce a nyugati és keleti országok között a tevékenységük, a kormányuk munkája vagy az országuk teljesítménye kérdésében. Szerinte napi gyakorlat az Európai Bizottság részéről ez: amit szabad nyugaton, azt tiltják keleten.

Szóba került az ukrán oktatási törvény. Orbán Viktor miniszterelnök a leghatározottabb fellépésre kérte az EB elnökét, hogy a korábban a kisebbségeket megillető jogokat ne vehessék el Ukrajnában. Az Európai Néppárti szövetségeseiket is erre kérték, például a magyarok és a románok védelme érdekében. Az Európa Tanács felhívta az ukrán kormányt arra, hogy a nyelvtörvényt alakítsa át.

Elsőként a bárányhimlő elleni oltás

A kormány tárgyalt és első olvasatban jelentést fogadott el a védőoltásokról. Végleges döntés még nincs, de azt Lázár János elmondta, hogy a bárányhimlő bevezetése mellett komoly nemzetgazdasági érdek szól: a szülőknek emiatt táppénzre kifizetett pénz konkrétan több, mint amennyibe az oltások kerülnek. Szó volt még több oltásról is, részben ingyenes, részben támogatott vakcinákról.

Dugódíj

Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: jogilag van lehetőség arra, hogy a korábban kifizetett uniós támogatás csökkentése fejében ne vezessék be a dugódíjat. A közeljövőben mindenesetre nem kell számítani Budapesten e teherre. Ezzel együtt szerinte a főváros, amely az ügyben tárgyal, elsősorban forgalomszervezési szempontok alapján fog dönteni a belváros forgalomcsillapítása ügyében.

Kibővítenék a csokot

A csok ügyében kiderült: felül fogják vizsgálni a támogatási rendszer bürokratikusságát és azt, hogy egyes pénzintézetek valóban túl rugalmatlanok-e az ügyintézésben, mint ahogy az a panaszokból látszik. A bürokratikus akadályokat Lázár János szerint egyszerűsíteni kell.

Másrészt tartalmilag is értékelik a csok rendszerét, Orbán Viktor előtt van több kezdeményezés is arról, hogy miként lehetne például kiszélesíteni, többek számára igénybe vehetővé venni a rendszert. Magyarországon mintegy 300 ezer üres ingatlan van, ebből mintegy 200-250 ezer lakható - ezen a helyzeten szerinte változtatni kell.

Egészségügyi fizetések, reptérfejlesztés

Az összecsúszott egészségügyi bértábla minimálbérhez való igazításával, a fizetésemelésekkel kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára erős tárgyalásokban van Lázár János szerint az összes egészségügyben érdekelt képviselettel, ezért ő erről a témáról nem mondana semmit.

Legutóbbi ülésén a kormány tárgyalt egy reptérfejlesztési jelentést, amely érinti az összes repülőteret Ferihegyen kívül. Vizsgálják a fejlesztés lehetőségét, de arra a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint mindegyik létesítmény számíthat, hogy részesül ebből a programból. Szeretnék, ha fontos versenyelőnye lenne Magyarországnak az, hogy a Kárpát-medencében a repülővel legjobban megközelíthető ország lenne.

Elégedett a MÁV-val

Kitért még kérdésre válaszolva a MÁV-ra. Habár valóban vannak járatszűkítések és megszüntetik az étkezőkocsikat is, szerinte sok előremutató terve is van (e-jegyrendszer, vasúti kocsi vásárlás, a szolgáltatások minőségének javítása stb.) a cég vezetésének. Lázár János kijelentette: racionalizálás zajlik, és "van bennük ambíció abban, hogy zászlóshajó legyenek a magyar közlekedésben". Elmondta: 2010-ben a MÁV-ot 300 milliárd forint adóssággal vették át, most 50 milliárd adóssága van, jövőre pedig talán tudnak 12 milliárdot törleszteni a saját bevételeikből. Plusz növekszik a cég utasszáma - tette hozzá a miniszter, aki elégedett a cégnél folyó munkával.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
V4-ek Jean-Claude Junckernél
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A CEU ügye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A Czeglédy-ügy
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A nyugdíjemelés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást