Novembertől könnyebb lesz a betegeknek

Infostart
2017. október 7. 09:19
November 1-jétől e-recepteket állítanak ki a háziorvosok. Akkor kezdi meg a működését ugyanis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT).

Az EESZT felhőalapú adatbázis, amit a páciens, az orvos és a gyógyszerész használhat a gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb, hatékonyabb, és végső soron olcsóbb gyógyulás érdekében. Először csak az új beteginformációkat töltik fel rá, később azonban az elmúlt öt év adatait is.

Március idusától augusztus közepéig tesztelték nyolcvan intézményben, és nem találtak benne hibát, ezért szeptemberben országossá tették. Azóta 4722 háziorvos, 2705 gyógyszertár, valamint 315 kórház, illetve rendelőintézet csatlakozott hozzá. Idén november 1-jéig minden állami egészségügyi intézménynek, egy éven belül pedig az összes magánszolgáltatónak és az Országos Mentőszolgálatnak is kötelező ezt megtennie – mondta az InfoRádióban a programért felelős miniszteri biztos. Vartus Gergely megígérte, hogy

nagyon fognak vigyázni a betegek adataira.

„A felhő ötös szintű azonosítást kapott, amely a banki rendszereknél is magasabb biztonsági besorolást jelent” – mondta az miniszteri biztos, aki hekkerbiztosnak nevezte a rendszert.

A patikák felkészültek az elektronikus receptek november 1-jei bevezetésére – mondta az InfoRádióban a Magyar Gyógyszerészi Kamara informatikai munkabizottságának elnöke. Kovács Zalán hangsúlyozta, hogy a recepteket az úgynevezett felírási igazolással, vagy személyi igazolvánnyal és TAJ-kártyával azok is kiválthatják majd, akiknek még nincs e-személyi igazolványuk.

A biztonsági előírások betartásának előfeltétele a viszonylag friss operációs rendszer – tette hozzá a munkabizottság elnöke. A gyógyszertári szoftverek frissítésén túl nem igényelt különösebb anyagi befektetést az elektronikus recept bevezetése.

Bár a regisztráció többletmunkát jelent a patikák részére – hiszen a rendszerbe integrálni kell az e-személyi olvasókat –, de az átállás zökkenőmentesnek ígérkezik – nyugtatta meg az InfoRádió hallgatóit a szakértő.

A gyógyszert kiváltók nem fognak változást tapasztalni, mivel a következő egy évben orvosok – a korábbi eljáráshoz hasonlóan – felírási igazolást fognak kiállítani, így a beteg ugyanúgy kézhez kapja majd a receptjét, ahogyan eddig. A lehetőségek azonban bővülnek, hiszen enélkül is ki tudják majd váltani a számukra felírt gyógyszert, elegendő lesz a TAJ-kártyájukat és egy fényképes igazolványukat bemutatni.

A legideálisabb, ha a betegnek e-személyi igazolványa van,

ugyanis ezzel a lehet a leggyorsabban elérni az EESZT-ben rögzített aktív recepteket – hívta fel a figyelmet a kamara munkatársa.

Az elektronikus recept alapvető előnye még, hogy segítségével mind a háziorvos, mind a gyógyszerész – kizárólag a beteg jelenlétében és engedélyével – információt kaphat arról, hogy milyen orvosságokat váltott ki korábban a páciens. Ez megkönnyítheti a helyes terápiával kapcsolatos tanácsadást, illetve az információk ismeretében a szakemberek a esetleges gyógyszerinterakció veszélyére is felhívhatják a figyelmet.

Kovács Zalán hozzátette, hogy a felírási igazolás birtokában a hozzátartozó vagy a szomszéd ezután is ugyanúgy ki tudja váltani a beteg gyógyszerét, mint eddig. A gyógyszerész szerint ez e-recept miatt nem lesznek ugyan rövidebb sorok a patikákban, de kevesebb lesz az adminisztráció, ezért több idejük lesz tanácsot adni a pácienseknek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács Zalán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara informatikai munkabizottságának elnöke az e-receptről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Mire lesz jó a novemberben érkező e-recept?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást