Nem keres miniszterelnök-jelöltet az MSZP - a nap hírei

InfoRádió
2017. október 7. 22:02
Nem változtatott az MSZP politikai stratégiáján a párt országos választmánya. Madridban és Barcelonában is többezren tüntettek a párbeszédért. Londonban gyalogosok közé hajtott egy autó, 11 ember sérült meg, de a rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt. A nap legfontosabb hírei október 7-én.

Az eddigi markáns, baloldali program folytatását ígérte a MSZP választmányi ülésén a párt elnöke. Molnár Gyula a testület tanácskozása után úgy fogalmazott: az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett. A pártelnök jelezte azt is, tárgyalni fognak a demokratikus ellenzék pártjaival, de a szélsőjobboldallal nem. Megismételte: a mostani szakaszban nem állít a párt saját miniszterelnök-jelöltet. Hiller István választmányi elnök reálisnak nevezte, hogy az egyéni választókörzetekben a demokratikus ellenzék pártjainak egy jelöltje legyen.

Az illetékes miniszteri biztos szerint nincs terv a külföldi élelmiszer-kereskedelmi üzletláncok kiszorítására. A kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos a Magyar Időkben cáfolta azt a korábbi hírt, hogy a jövő évi választások után a kormány szándéka megfordítani a tulajdonosi arányokat a multik kárára a média, az energetika és a bankszektor után az élelmiszer-kereskedelemben is. Szatmáry Kristóf azt megerősítette: a kormányzat szerint kívánatos, hogy minél nagyobb hányad legyen magyar tulajdonban a kereskedelemben.

Továbbra is jelentős a jövedelmi különbség az ország nyugati és keleti fele között. A Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva azt írja: 2017 első fél évében a nyugat-magyarországi megyékben, valamint Budapesten voltak a legmagasabbak az átlagos havi nettó keresetek. Az ott élők: 190 és 250 ezer forint közötti átlagos összeget vittek haza. Eközben az északkeleti megyékben és Békésben még a 150 ezer forintot sem érték el az átlagbérek.

Madridban és Barcelonában is többezren tüntettek a párbeszédért a katalán függetlenségi népszavazás után kialakult helyzet rendezésére. Madridban a rendőrség megakadályozta a párbeszédpártiak és az egységpártiak közötti összetűzést. Vasárnap az egységpártiak Barcelonában is megmozdulást szerveznek, amelyen részt vesz Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író.

Londonban a legutóbbi adatok szerint 11 ember sérült meg, amikor gyalogosok közé hajtott a Természettudományi Múzeumnál egy autó. A sérültek egyike sincs életveszélyben. A Scotland Yard bejelentette, hogy nem terrorcselekmény, hanem közlekedési baleset történt. A rendőrség egy embert őrizetbe vett. Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb szintű terrorkészültség van érvényben. Március vége óta öt terrorcselekmény történt Nagy-Britanniában, ezek közül háromnak az elkövetői gyalogosokat gázoltak el.

Felborult egy német turistákat szállító busz a dél-törökországi Antalya tartományban. Az eddigi jelentések szerint három német turista meghalt, tízen megsérültek, egyikük állapota válságos. A jármű azután borult fel, hogy nekiütközött egy fának. A török sofőrt őrizetbe vették a hatóságok.

Csaknem egymillió hívő alakított élő imaláncot Lengyelország határain a világ és a haza békéjéért. A résztvevők több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy 4 ezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak. Az akciót egy világi hívekből álló csoport kezdeményezte, a lengyel egyház pedig támogatta azt.

Oroszországszerte tüntettek Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezető indulásáért a jövő évi elnökválasztáson. Az ellenzéki poltikus húsznapos börtönbüntetését tölti, mert ismételten a hatóságok szerint megsértette a gyülekezésre és tüntetések szervezésére vonatkozó orosz törvényeket. Az ellenzéki vezető 80 városban hívta utcára az oroszokat.

Az Egyesült Államok négy déli államában, Louisianában, Mississippiben, Alabamában valamint Florida egy részében hirdettek vészhelyzetet a helyi hatóságok a Nate nevű trópusi vihar miatt. A BBC jelentése szerint a vihar eddig huszonöt ember életét követelte a közép-amerikai térségben. A Nate valószínűleg nem lesz olyan erős, mint az Irma vagy a Maria hurrikán, de a szél 2-es fokozatúra erősödhet, amikor eléri az amerikai partokat.