Török Gábor: ez jön Botka távozása után

InfoRádió
2017. október 2. 17:22
A feladvány ugyanaz maradt az ellenzéki oldalon Botka László távozása után, és a megoldási lehetőségek sem nagyon változtak, csak az MSZP kezéből végleg kikerült a történések irányítása - írja Török Gábor a Facebookon a szocialista miniszterelnök-jelölt visszalépése nyomán kialakult helyzetről.

A politológus szerint Botka László kilépésével egy fontos szereplő távozott, de a feladat, a rejtvény továbbra is ugyanaz az ellenzék számára, és a lehetséges megoldási módok sem nagyon változtak. Török úgy látja, hogy Botka távozásával

elméletileg megnyílt az út egy MSZP-DK közös lista felé,

vagy akár Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti beemelésével egy ennél is szélesebb összefogás irányába.

Ugyanakkor szerinte az sem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc pártja már nem összefogást akar, hanem feldarabolást. Ha a szocialisták egyedül maradnak, a DK mellett az LMP és a Jobbik is örömmel vesz részt a csalódott szavazóik elhalászásában.

"Még az sem biztos, hogy ebben versenytársai lennének egymásnak, hiszen az LMP a fiatalabb nagyvárosi, a DK az idősebb nagyvárosi, a Jobbik pedig a vidéki szocialisták számára lehet elsősorban alternatíva" - írja Török Gábor, de jelezte, a közös lista viszont az LMP erősödő projektjét akaszthatja meg.

"A helyzet tehát nem új, de

a helyzet kulcsa a baloldalon egyértelműen kikerült a szocialisták kezéből:

ma elsősorban Gyurcsány Ferenc és másodsorban Karácsony Gergely döntésén (aki a szocialisták helyett egykori pártját, az LMP-t is választhatja partnerül) múlhat, hogy mi lesz a baloldalon, és ki profitálhat az MSZP történelmi elgyengüléséből" - áll a bejegyzésben.