Döntött a DK, az MSZP nem adja fel

Infostart
2017. október 1. 20:21
Önálló listát állít a 2018-as választásokra a Demokratikus Koalíció, erről döntött a hétvégén a párt elnöksége. Az MSZP azonban továbbra is közös ellenzéki listát szeretne.

A Demokratikus Koalíció elnöksége úgy döntött, hogy koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásokra – közölte az ellenzéki párt szombaton. Mint írták: "a DK sajnos már nem tudja követni az MSZP álláspontjának változásait a demokratikus ellenzék választási együttműködésével kapcsolatban, amit viszont látnak, az sok esetben nem találkozik véleményükkel, kultúrájukkal és szerintük ellentétes a demokratikus ellenzék és a remélt új köztársaság érdekeivel, amit sajnálnak, ám a párt önálló listáját Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke vezeti".

Az MSZP - amelynek miniszterelnök-jelöltje, Botka László múlt héten közös listaállítás lehetőségét ajánlotta fel az összes baloldali ellenzéki pártnak - válasz-közleményében azt írta: a DK álláspontjával szemben a szocialistáké soha nem változott: az MSZP szerint az országot szétrabló Fidesz-kormány leváltásához közös miniszterelnök-jelöltre, közös ellenzéki listára, és mind a 106 választókerületben egyetlen ellenzéki jelöltre van szükség a két szélsőjobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel szemben.

"Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció évek óta másról sem beszél, mint az összefogás szükségességéről, ám a bejelentéssel a DK hátat fordít az ellenzéki tárgyalásoknak és önálló listát állít a 2018-as választásokon" – tette hozzá a szocialista párt.

A Botka László által szintén megszólított, bár az MSZP-vel való együttműködést korábban is elutasító LMP a hétvégén hivatalosan is miniszterelnök-jelöltévé választotta Szél Bernadettet, aki a döntést követő beszédében aláhúzta, hogy a Szél-kormányban nem lesznek "újracsomagolt" politikusok, üres ígérgetések a választások előtt, sem oligarchák és "aljas alkuk".