Szanyi Tibor szagot kapott

Infostart
2017. szeptember 18. 11:43
Hét hónappal a választás előtt nem a közvélemény-kutatásokból, hanem az emberek lelkéből kell kiindulni - mondta Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Botka-terv közvélemény-kutatási adatai közelről és távolról nézve is „befagytak” - jelentette ki Szanyi Tibor. Az MSZP európai parlamenti képviselője hozzátette, az európai parlamenti, brüsszeli és strasbourgi munkahelye, valamint Budapest között ingázva „innen és onnan” is látja a magyar belpolitikát.

„A számok nem változtak.

Sőt a trend a mi szempontunkból még rosszabbul is alakul. Nem tudom, ebből mennyi a szezonális hatás.”

Szanyi Tibor kijelentette, ugyanakkor a világ egyre jobban elfordul a közvélemény-kutatásoktól; „felsültek” a Brexitnél, az amerikai elnökválasztásnál és legutoljára a norvég választások is másképpen alakultak, mint az előrejelzések. Ezekből a számokból nem kell kiindulni – tette hozzá az MSZP európai parlamenti képviselője.

„Nem a számokban, hanem az emberek lelkében várom az áttörést.

Az emberekben pedig szerintem érlelődik és jövő tavaszra össze is áll az a többségi akarat, hogy Orbán Viktornak mennie kell. Én szagra megyek. Ma is két XIII. kerületi – igaz, az mikroklíma - nyugdíjasklubban beszélgettem az emberekkel, másként gondolkodnak, mint egy éve. Járom az országot is, ugyanazokat az embereket újra megszondáztatva érződik az elutasítás.”

Az, hogy ez mennyire motiválja őket cselekvésre, például arra, hogy elmenjenek szavazni, egyelőre rejtély – hangsúlyozta Szanyi Tibor, hozzátéve, hogy nem most kellene mérni, hiszen a választás napján kell eldönteni, valaki elmegy-e.

„Kötelezővé tenném a szavazást. Az is kérdés, hogy akik elmennek, mire szavaznak. Az emberek 20 százaléka ott, az urnák mellett dönti el, hogyan voksol.

Sajnos ez egy empirikus ökölszabály.”

Mindez azt is jelenti, hogy az emberek a választások közeledtével gondolják egyre komolyabban – mondta Szanyi Tibor, hozzátéve, hogy a mostani vélekedésük nem számít a jövő évihez képest.

„Ha aznap úgy érzi, hogy rajta is múlik, hogy Orbán Viktor megy vagy marad, másképp fog szavazni, mint ahogy szíve-lelke szerint tenné.”

Szanyi Tibor igazat adott Tamás Gáspár Miklósnak abban, hogy Orbán Viktor leváltásának egyetlen módja: az MSZP jelöltjeire szavazás. Az MSZP európai parlamenti képviselője hangsúlyozta, ez az

egy kérdés van: Orbán Viktor megy vagy marad.

„Ha marad, az Isten sem állítja meg a további jogok elvonásától, hogy az iskolarendszert még jobban szétverje. Mindig van még lejjebb. A magyar egészségügy ma már halálgyár, minősíthetetlen állapotban van. És rothad szét az ország teste...”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szanyi Tibor "szagra megy"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást