Botka László bemutatta első szövetségeseit

InfoRádió
2017. szeptember 16. 14:48
Botka László miniszterelnök-jelölt az MSZP évadnyitó választmányi ülésén mondott beszédet egy "Magyarország miniszterelnök-jelöltje" feliratú tábla mögött és a "kormányváltó szövetség" felirat előtt.

Beszédében azt mondta: Orbán Viktor már mindhárom lehetőségét eljátszotta. A szocialista politikus szerint tehetetlen és tehetségtelen kormányok is voltak, de az Orbán kormány tudatosan taszította kilátástalanságba az országot, leépítette a demokráciát, a jogállamot, megszállta a gazdaságot, lerabolta az országot. "Ne adjunk Orbánnak negyedik esélyt!" - mondta, és nagy tapsot kapott.

"Ügyetlen és elvtelen" volt a Gyurcsány-kormány

"Megértem azokat, akik 2010-ben Orbánra szavaztak, mert csalódottnak érezték magukat, a gazdasági válságot csak súlyosbította az ügyetlen, de főleg elvtelen kormányzás" - közölte Botka László, hozzátéve, hogy akkor sokan Orbán Viktorban látták azt a vezetőt, aki kiutat mutat. De szerinte a legtöbben csalódtak.

A szavazatmaximalizálásért

Igazi baloldali fordulatot akarunk - jelentette ki Botka László, hozzátéve, hogy nem akarják viszont a kormány hatalmának, a Vlagyimir Putyinnal való kapcsolatoknak és Mészáros Lőrinc gazdagodásának növekedését. A szegények felemelését, a bérek és nyugdíjak növelését, az iskolák és kórházak színvonalának javítását szeretnék.

Ehhez hívott szövetségbe minden patrióta demokratát - mondta a miniszterelnök-jelölt, hozzátéve, hogy az első szövetségeseik már megérkeztek.

"A szavazatok maximalizálására a legjobb szövetséget kell választani. Ez az általam meghirdetett közös lista: közös egyéni jelöltekkel, közös programmal, közös miniszterelnök-jelölttel" - jelentette ki Botka László, hozzátéve, hogy ez az egyetlen működő győzelmi stratégia.

Jelen voltak az első szövetségesek

Akik közül elsőként 

  • Ács Sándornét, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjét mutatta be Botka László, akit azzal biztosított támogatásáról, hogy nem marad megtorlás nélkül az évtizedes munkájuk beszántása. Elmondta: a kormányukban a szervezet segíthet fenntartható Magyarországot építeni. 
  • Andor László korábbi EU-biztos. Segít Magyarországot visszaállítani az Európába vezető útra.
  • Komáromi Zoltán, Együtt. Ő készíti azokat a terveket, amelyeket a magyar egészségügy újjáélesztési programjának nevezett Botka László.
  • Szent-Iványi István, Liberálisok. Külügyi szakértőként gondoskodik arról, hogy hazánkra konstruktív partnerként tekintsenek. 
  • Rippel Ferenc, a Párbeszéd szakpolitikusa, akit az újbalos közgazdaságtudomány legjelesebb hazai képviselőjeként mutatott be a politikus. Ha ők nyernek, a tehetőseknek többet kell tenni a közösért - mondta Botka László, hozzátéve: "Fizessenek a gazdagok!" 
  • Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke. A szövetség a hazai civil társadalom legnagyobb közössége mintegy 1500 helyi szervezettel több mint 700 településen - emelte ki a politikus. Elfogadták a javaslataikat, megkezdik az együttműködési tárgyalásokat a következő hetekben.

Legalább ennyire fontosnak tartja a helyi szövetségeseket Botka László. Közülük két, a rendezvényen is jelenlévő képviselőjelöltet mutatott be a miniszterelnök-jelölt.

  • Rója István a makói József Attila Gimnázium igazgatója, akit "elbocsátott a Fidesz, mert ő és iskolája elsőként csatlakozott a miskolci tanárok kockás inges akciójához, amikor a tanárok nem a saját bérükért, hanem a fideszes oktatáspolitika ellen tiltakoztak" - mondta Botka László. Rója István a Makó és Hódmezővásárhely választókörzetben indul.
  • A kalocsai központú választókörzetben képviselőjelöltjük Angeli Gabriella, aki egy civil összefogással, annak élén 2014 őszén legyőzte a Fideszt. Korábban nem volt párttag, most elfogadta a felkérést - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Botka László Orbán Viktor legsúlyosabb bűnéről

"Az ország kétharmada el akarja zavarni Orbán Viktort. Miért csukjátok be a fületeket, miért nem figyeltek a választóitok akaratára?" - tette fel a kérdést a kormánynak Botka László. Úgy vélte, hogy ha ez a kormány marad hatalmon, akkor "hazánk évtizedekre a vesztesek közé kerül és lemondhatunk maradék szabadságjogunkról is".

"Orbán Viktor legsúlyosabb bűne, hogy gerinctelenné és alattvalókká akarja tenni a magyarokat. Azzal, hogy azt üzeni: ha hűen szolgálod a hatalmat, nem kell betartanod a törvényeket. Nem a tudás, hanem a kapcsolat visz előre." Botka László kifejtette: ha valaki nem akar beállni a sorba, számíthat arra, hogy nem hagyják majd boldogulni, és nem marad más választása, mint elhagyni ezt az országot. "Ebből elég volt, ezért akarunk kormányváltást" - jelentette ki a politikus. 

Azt is mondta, hogy a "vidéki, tisztességes, dolgos emberek pártján áll". Megígérheti, mondta ezután, hogy az ő kormánya "nem fog urizálni, nem fogja rázni a rongyot és nem fogja kutyába venni a magyarokat".

Arról is beszélt, hogy visszaadnák a 13. havi nyugdíjat, megdupláznák a nyugdíjminimumot és jelentősen megemelnék a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat.