Szél Bernadett: "Mennyire látszik a világ a kormányzati Audikból?"

Infostart
2017. szeptember 14. 12:24
Az LMP alapvetően pozitív kampányra készül, mert politikusai ezt tartják helyesnek és hatékonynak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szél Bernadett. A párt miniszterelnök-jelöltje beszélt arról is, mit várnak el Ron Werbertől és szólt a lehetséges szövetségeseikről is.

Az LMP az eddigi politikájával ellentétben már nem ellenzéki szerepre készül – mondta Szél Bernadett, a párt társelnöke, miniszterelnök-jelöltje.

„Látva azt, hogy milyen viszálykodás és értékválság van az ellenzéki oldalon, azt gondoljuk, nincs mire várni: előre kell lépni. Jelezni akarjuk, hogy

készek vagyunk arra, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást.”

Az LMP szeretne alternatívát kínálni azoknak, akik sem a jelenlegi kormány erőit, sem pedig a folyamatosan viszálykodó ellenzék pártjait nem szeretnék szavazatukkal támogatni – fogalmazott a politikus.

„Megértem ezeket az embereket, hogy azért szavaznak a Fideszre, mert nem látnak más stabil erőt. Azt akarom, hogy lássák, hogy

van egy stabil erő: már tíz éve vagyunk a magyar közéletben.

És látható, hogy egy nagyon határozott, értékalapú elvek mentén építkező politikát csinálunk.”

A stabilitás önmagában érték – folytatta Szél Bernadett. Az LMP kiszámíthatóságát nem a párt politikusai, hanem az értékalapú építkezés adja – tette hozzá.

„Ron Werbert nem felkértük, hanem ez egy olyan találkozás volt, ami úgy néz ki, abban fog folytatódni, hogy szerződést kötünk egymással és tanácsadóként segít minket a kampányban.”

Az LMP-ben Ron Werber, ahogy hosszú idő óta az emberek is a lehetőséget látják. Ebből szeretnének stabil, kormányképes alternatívát csinálni – mondta Szél Bernadett.

„Van egy megrendelésünk bármilyen tanácsadó irányába, hogy milyen kampányt szeretnénk. Magyarországon a demokratikus tér, a demokratikus nyilvánosság tere is szűkül, azt látjuk, hogy nagyon nehéz elérni választópolgárokat. Nem siránkozni akarok, de nagyon kemény kampányra vagyunk felkészülve. Utcai jelenlétre, aktivistahálózatra, a tagjaink olyan rendszerbe szervezésére van szükség, amely képes hatékonyan elérni a választópolgárokat.”

Szél Bernadett azt mondta, meglátása szerint a magyar politikában nem volt még olyan párt, mint az LMP, így nem is lehet másokhoz, mondjuk a Ron Werbert korábban foglalkoztató MSZP-hez hasonlítani. Hozzátette, alapvetően pozitív kampányra készülnek, mert ezt tartják helyesnek és hatékonynak.

Szövetség

Nem a múltról, a korábbi problémákról, hanem a megoldásokról és a választók gondjairól kell végre beszélniük a politikusoknak – mondta Szél Bernadett

„Persze az kérdés, hogy különböző kormányzati Audikból mennyire látszik a világ, mennyire tudnak azokról a problémákról, amelyek a magyar embereket bántja és sok esetben arra kényszeríti őket, hogy elhagyják a hazájukat.”

Az LMP várhatóan a választáson szövetségben indul, Gémesi György Új Kezdet pártjával – mondta Szél Bernadett.

„Azt ígértük, bejelentjük a tárgyalások kezdetét. A végét is be fogjuk jelenteni. Még a kettő közötti állapotban vagyunk.

Jelenleg ők az egyedüliek, akikkel tárgyalunk.”

Az LMP társelnöke jelezte, a szövetség nyitott, nem zárja ki, hogy ahhoz más is csatlakozik a választások előtt. Jelezte, valódi elszámoltatást szeretnének, megszüntetnék az offshore lehetőségét, megszüntetnék az egykulcsos adórendszert, a stadionok helyett mindenki számára használható sportközpontokat építenének – sorolta Szél Bernadett, hozzátéve, nem a multikkal, a kis vállalkozásokkal kell szövetséget kötni.

„A sarki pékkel kell stratégiai megállapodást kötni.

Ugyanis a magyar emberek döntő többsége a kis- és középvállalkozásoknál dolgozik, ezek azok a helyek, amelyek sorsközösséget vállalnak velünk, bármi történik is, ők itt maradnak Magyarországon.”

A közszférának 300 milliárd forintot kellene adni, az oktatásra minden 100 költségvetési forintból 20-at kellene fordítani – mondta az LMP miniszterelnök-jelöltje. Szél Bernadett azt is hozzátette, a szükséges pénzt költségvetési átcsoportosításokból, a luxusköltések - mint a stadionépítések, a Liget Projekt – megszüntetéséből finanszíroznák.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kampány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Program
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást