Lecsaptak a rendőrök a bulinegyedben

Infostart
2017. szeptember 11. 20:30
Állandó a rendőri jelenlét a fővárosi bulinegyedekben. Az első hétvégén összesen 15 embert állítottak el.

A nyár végén jelentősen megnő a bulinegyedben szórakozó fiatalok száma, emiatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hétvégén ellenőrzést kezdett Budapest V., VI. és VII. kerületében, a Szent István körút, a Teréz körút és a Rákóczi út által behatárolt területen.

Budapest rendőrfőkapitánya által elrendelt állandó és megerősített jelenlét célja a közterületen elkövetett erőszakos jellegű bűncselekmények, a lopások, valamint a gépjárművel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, emellett a kábítószerrel és a prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmények felderítése, az elkövetők beazonosítása, valamint elfogása, a jogsértések megelőzése.

A rendőrök az akcióban az elmúlt hétvégén 12 személyt bűncselekmény – köztük kettőt körözés – miatt, míg három embert személyt szabálysértés miatt fogtak el és állítottak elő. További 13 esetben szabálysértési feljelentést tettek és 20 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki – közölte az InfoRádióval Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csécsi Soma
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást