Várpalotai hintabaleset: fotók és friss információk

InfoRádió
2017. szeptember 3. 20:15
Elbontották vasárnap kora este a hétvégi várpalotai rendezvényen balesetet okozó hintát - tájékoztatta a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság.

A Hunyadi Mátyás téren felállított eszközt a katasztrófavédelem bevonásával, daru segítségével bontották le.

Az úgynevezett kalapácshintát a rendőrség lefoglalta, a szerkezetet szakértők vizsgálják. Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere elmondta, hogy felvette a kapcsolatot a szombati baleset két legsúlyosabb sérültjének hozzátartozóival. Egy 18 éves fiatalember életveszélyes koponyasérülést, egy 15 éves fiú térdsérült szenvedett.

Több civil kezdeményezés is indult a sérültek családjainak megsegítésére.

A polgármester az MTI tudósítása szerint mindkét családnak felajánlotta az önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatását. Campanari-Talabér Márta elmondta azt is, hogy a baleset kapcsán át kell gondolniuk a Várpalotai napok koncepcióját, a "vurstli-jelleg" helyett nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a vendéglátásra és a koncertekre.

Közlése szerint hétfőn átvizsgálják az önkormányzat és az eseményt szervező Thury-Vár Nonprofit Kft. közötti, a hétvégi rendezvényt érintő szerződéseket.

Az ügyet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya hatáskörbe vonta, és szakértő közreműködéssel vizsgálja az eset körülményeit.