Különleges állatot védenek Európában

Infostart
2017. szeptember 3. 08:29
Három nagy hiúzcsoport életét figyelik meg cseh, német, osztrák, olasz, szlovén és horvát szakemberek. A hároméves program alatt szerzett ismeretek alapján a szakértők stratégiai programot dolgoznak ki a veszélyeztetett fajnak számító hiúz megmentésére. A programba magyar szakemberek is bekapcsolódhatnak – mondta az InfoRádiónak Bódis Pál, a WWF Magyarország munkatársa.

Számos olyan program indult az elmúlt időszakban, ami európai nagyragadozóvédelemmel foglalkozik. Az Európai Unió segítségével Magyarország is valamilyen szinten részt vehet egy hasonló programban mondta Bódis Pál.

„Nyilván a saját korlátozott lehetőségeinkkel vehetünk részt, mivel nálunk nincsenek igazán olyan nagy egybefüggő erdőterületek, amelyek például a hiúznak megfelelő élőhelyet biztosítanak” - tette hozzá.

„Két terület van, amiben a magyarok közreműködhetnek. Egyrészt az ökológus szakemberek, állatvédelmi szakemberek részt vesznek a nemzetközi munkában: a szlovák és az ukrán kollégákkal dolgoznak együtt nagyobb tájegységi szinten. A másik irány pedig a hosszabb távú feladat: létrehozzuk azokat a nagy zavartalan, erdőgazdálkodástól sem érintett területeket, ahol a nagyragadozók megtelepedhetnek” - ismertette a WWF Magyarország munkatársa.

Magyarországon az Aggteleki Karszt területén élnek hiúzok,

de közel sem akkora – 60-80 példányos – csoportokban, mint például Horvátországban.

A cseh-osztrák határon, a Bajor-erdőben van az egyik nagy hiúzpopuláció, a másik az osztrák-olasz határon az Alpokban, míg a harmadik a horvátországi Dinári-hegységben. A 60-80 példányos populációkból akár 20 állatot is megölnek évente az orvvadászok.

Hozzátette, hogy a mi nagyragadozóink és emblematikus állataink velemivel nagyobb biztonságban vannak, mint az afrikaiak.

„Afrikában azért van szükség fegyveres őrökre, mert a vadak trófeái is rendkívül értékesek. Akkora összegekről beszélünk, amelyek egy jobb luxusautó árával vetekednek. Szerencsére az erősebb európai joggyakorlás, illetve az itteni magasabb életszínvonal csökkenti az ilyen jellegű veszélyeket” - mondta Bódis Pál.

Véleménye szerint Európában inkább a rendszeres természetvédelmi őrszolgálatra van szükség,

ami elsősorban a természeti értékek folyamatos térképezését, nyomon követését, őrzését szolgálja.

„A másik dolog, amivel hozzá tudunk járulni a nagyragadozó állományok erősödéséhez vagy akár a megjelenéséhez, az, hogy a helyi lakosságot – a vadászokat, az erdőgazdálkodókat, azokat az állattartókat, akik hegyvidéken marhát, juhot legeltetnek – megfelelő információkkal látjuk el” - közölte a WWF Magyarország munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így védik a hiúzokat ezentúl Európában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bővebben a hiúz programról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást