Megdöbbentő összeg - ennyibe kerül az iskolakezdés

InfoRádió
2017. augusztus 28. 16:45
15 ezer forinttól akár 100-150 ezer forintig is terjedhet az az összeg, amelyet egy-egy gyermek beiskolázására költenek a szülők, és még ehhez jöhetnek hozzá a különórák költségei - mondta az InfoRádióban Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnökségi tagja.

Az első osztályosok beiskolázása hordoz igazán komoly költségeket – jelentette ki az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnökségi tagja.

„A tanítónénik mindenféle remek dolgokat kitalálnak, hogy mit kell még a szülőknek megvásárolniuk.”

Salamon Eszter hozzátette, a többi évfolyamon mindez változó, a tanár elvárásai mellett attól is függ, hogy a szülő és a gyerek miben állapodik meg, füzetből például lehet 30 és háromezer forintosat is venni.

„Az egy nevelési feladat, hogy megtanítsa a gyereket arra, ezek nem örökre vásárolt termékek. Sok esetben a pedagógust is rá kell erre ébreszteni, ha extrém igényekkel lép fel. Sajnos nehéz helyzetbe kerültek a szülők, amióta ezt a rendszert bevezették, mert korábban minden, a pénztárcájukat érintő dolgot kötelező volt megbeszélni, a mai jogszabályok szerint azonban

a tanító, a tanár azt kér, amit akar, a szülőnek két választása van: megveszi vagy másik iskolába viszi a gyerekét.”

Arra az esetre ha egy pedagógus extra igényekkel lép fel, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnökségi tagja azt tanácsolja, meg kell próbálni beszélni vele, vagy az iskolavezetőséget érdemes megkeresni.

„Nehézség az is, hogy bizonyos fajta, tankönyvnek látszó dolgot a gyerekek ingyen kapnak, de sok pedagógus nem ebből tanít. Ha olyan taneszközt választ, ami látszólag olyan, mintha tankönyv lenne, azt a szülőknek meg kell venniük, ráadásul teljes áron, mert már nincsenek kedvezmények a szívesen használt könyvekre.”

Az iskolakezdés költségei 15 ezertől akár 100-150 ezer forintra is rúghatnak,

ahogy a különórák árai is különbözőek lehetnek – mondta Salamon Eszter.

„Az a baj, hogy egyre kevesebb tanórán kívüli tevékenységre van lehetőség az iskolákban, ezért bizony ki kell fizetni a legalább havi 8-10 ezer forintos tagdíjat a sportegyesületnél. Kérdés, hogy az iskolában elegendő-e a nyelvoktatás, vagy külön nyelvtanfolyamra is járatják a szülők a gyerekeket. A különórákat az iskolában érdemes követelni, hogy a tanulás mellé ne kelljen magántanárt fogadni.”

A tanórán kívüli tevékenységek költségei akár a havi százezer forintos nagyságrendig terjedhetnek – tette hozzá az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének elnökségi tagja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mennyibe kerül az iskolakezdés?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást