Elszomorító adat a gyerekek étkezéséről

Infostart
2017. augusztus 21. 16:14
Feleannyi tejterméket fogyasztanak a magyar gyerekek, mint amennyire szükségük lenne - derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felméréséből.

A rögtönzött kérdőíves felmérés arra igyekezett választ adni, mennyi tejet és tejterméket fogyaszt a 10-12 éves korosztály. Elszomorító volt a több mint 800 gyermek válaszainak eredménye – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

„A gyerekek 16 százaléka csak heti egy alkalommal, sőt 20 százalékuk még ennyiszer sem fogyaszt tejet vagy tejterméket.”

A közétkeztetési rendelet előírásai, az új táplálkozási ajánlás - Okostányér –, valamint a WHO-javaslatai is napi fél liter tejet vagy ennek megfelelő, kalciumot tartalmazó tejtermék fogyasztását tartalmazzák – mondta Kubányi Jolán. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke jelezte, a korcsoportnak megfelelően napi 800-1000 milligramm közötti értékben kellene kalciumot bevinniük a gyerekeknek.

„A felmérés szerint ennek azonban csak a töredéke jut a szervezetükbe.

A csontfejlődésben okozhat gondot, ha a kalciumbevitel nem éri el a szükséges mértéket.

Nem véletlen, hogy az osteoporosis (csontritkulás) már egész fiatalkorban jelen van.”

Kubányi Jolán szólt arról is, hogy a felmérés során kiderült az is, hogy a gyerekek sok mindent tudnak a tejből készült termékekről, de például az is, hogy a savanyított tejtermékekre – kefír, joghurt – nem gondolnak. A gyümölcsízesítésű termékeket pedig nem is sorolják a tejtermékek közé – tette hozzá a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

„Nem említik a túrót és a sajtot sem, amelyek pedig szintén tejtermékek, és jelentős mennyiségű kalciumot is tartalmaznak.”

Pozitív eredménye azonban a felmérésnek, hogy a 860 résztvevő gyermek 77 százaléka reggelizik – tette hozzá Kubányi Jolán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy felmérés szerint kevés tejtermékek esznek a gyerekek, de legalább reggeliznek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást