Botka László: a sikeres képviselők újra lehetőséget kapnak

Infostart
2017. augusztus 18. 12:00
Botka László szerint az MSZP minden budapesti kerületben a legesélyesebb jelöltjét indítja el a jövő évi országgyűlési képviselő-választáson, vagyis ahol már most is szocialista politikusé a mandátum, ott újra ő kap lehetőséget. A miniszterelnök-jelölt ezt az InfoRádió Aréna című műsorában mondta.

A szegedi polgármester szerint

Budapest lakói kormányváltást akarnak,

ezért az MSZP a főváros mind a 18 parlamenti választókerületében nyerni akar 2018 tavaszán. Ennek érdekében a párt országos Választási Bizottsága felkérte a budapesti kampány irányítására Tóth József 13. kerületi polgármestert és Kunhalmi Ágnest, az MSZP fővárosi elnökét -- mondta Botka László.

„Egy óriási reputációval bíró, kiváló városvezetőről van szó, aki

valódi csodát tett a XIII. kerületben; Budapest legdinamikusabban fejlődő városrészévé vált.

Óriási politikai tapasztalatai is vannak arról, mit kívánnak a budapesti választópolgárok látni ahhoz, hogy a bizalmukkal megtiszteljenek egy politikai alternatívát.”

Budapest számára külön programot készítenek a kampányban - ígérte a miniszterelnök-jelölt.

„Egész elképesztő, ami zajlik ebben az országban.

Hamarabb épül tovább egy teljesen felesleges felcsúti kisvasút, minthogy Budapesten a milliók által használt metróhálózat felújítása befejeződne. Fontos egy élhetőbb, zöld Budapest koncepció kialakítása is. Az is aggasztó, nemcsak Budapest, hanem az egész ország számára, hogy az elmúlt években Budapest gazdasági teljesítménye és a régióban betöltött szerepe meglehetősen sokat csökkent, tehát kitörési pontokra is szükség van ahhoz, hogy Budapest jövőjét stabilan tudjuk tervezni. Komplex munkára kértük fel Tóth József polgármestert, ami egy új Budapest-program előkészítéséről szól, és arra, hogy a tizennyolc körzetben már bizonyított és leginkább győzelemre esélyes jelölteket keresse fel.”

Ez utóbbi azt jelenti, hogy amelyik fővárosi választókerületben most is szocialista az országgyűlési képviselő, ott jövő tavasszal is ő kap lehetőséget a bizonyításra - erősítette meg Botka László.

„Aki 2014 tavaszán egyéni választókörzetben képviselői mandátumhoz jutott, és ott tisztességgel, becsülettel végezte a képviselői munkáját, minden politikai logika azt mondja, hogy neki kell indulni, nem kérdés, de

a cél az, hogy többet nyerjünk.

Biztos vagyok benne, hogy a tizennyolc körzetben a szavazatmaximalizálásra és a győzelemre leginkább alkalmas jelölteket fogjuk tudni kiválasztani.”

Ehhez pedig dolgozni kell, személyesen találkozni a választókkal, és ő ezt fogja elvárni a jelöltektől - mondta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Botka László: a sikeres képviselők újra lehetőséget kapnak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást