Megdöbbentő adat a nyelvtanulásról

Infostart
2017. augusztus 1. 12:22
Az egyetemisták alig több mint ötöde tanult valamilyen nyelvet a felsőoktatási intézmények keretein belül a 2016-2017-es tanévben - közölte a Magyar Nemzet keddi számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

A 190 ezer nappali tagozatos hallgató közül 44 400-an tanultak idegen nyelvet

- közölte a lap, amely hozzáteszi, hogy ebben a számban nem szerepelnek a nyelvszakos képzésben résztvevő tanulók.

A diákok körében továbbra is az angol a legnépszerűbb; a nyelvet tanuló diákok 54 százaléka, több mint 24 ezer hallgató választotta. A második helyen a német nyelv áll, ezt mintegy 6100-an tanulták. A lap emlékeztet: a 2012/2013-as tanévben még 11 ezren tanultak németül a felsőoktatásban.

Latinul mintegy 5400 hallgató tanult, míg ezer fő felett van azon tanulóknak a száma, akik a franciát, a spanyolt, illetve az oroszt választották.

A lap idézi Rozgonyi Zoltánt, a Nyelvtudásért Egyesület elnökét, aki szerint a felsőoktatásban zajló nyelvi képzések többsége az adott szakirány alapján megkövetelt szakképzést jelenti.

Hozzátette: csak szűk körben van jelen az általános nyelvi képzés lehetősége, holott a legtöbb diáknak az alapfokú nyelvvizsga szintjéről a középfokra eljuttató képzésre volna szüksége.

Az elnök szerint

ma a diákok úgy kerülnek be a felsőoktatásba, hogy nincs használható nyelvismeretük részben saját hibájuk, részben a középfokú nyelvoktatás színvonala miatt.