Bocikkal teli repülő indul Katarba

InfoRádió
2017. július 31. 21:40
Repülővel utazott Katarba százhatvanöt magyar szarvasmarha. A blokád alatt lévő közel-keleti arab emírség összesen négyezer tehenet akar beszerezni Magyarországról - írta a Magyar Nemzet. A Budapest Airport kommunikációs vezetője, Hardy Mihály az élő állatok légiszállításának körülményeiről beszélt az InfoRádióban.

Nem ez az első „bocis charter” a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér életében – mondta el a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

„A marha- és a birkahús az ottani étkezés alapja, ezért számos országba vittek már Magyarországról tenyészborjakat további tenyésztés céljából. Ezeket az állatokat épségben kizárólag repülőgéppel lehet nagy távolságra szállítani.”

Hardy Mihály elmondta, az állatok szállítására speciális teherszállító gépeket bérelnek a megrendelők. Ezek a cargogépek ugyanolyanok, mint amelyekkel elektronikai cikkeket, gyógyszereket szállítanak, a borjakat kell olyan speciális szállító konténerbe elhelyezni, amely egy repülős raklapra ráfér – tette hozz a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

„Az állatokat a repülés napjának hajnalán a repülőtéri raktárakban szétosztják. Általában három-négy borjú fér egy ketrecbe. A meleg miatt gondoskodni kell arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül a légkondicionált fedélzeten legyenek.”

Élő állat exportja kizárólag állatorvosi engedélyek és megfelelő állategészségügyi előírások betartásával lehetséges – hangsúlyozta Hardy Mihály. A Budapest Airport kommunikációs vezetője hozzátette, ilyenkor az állatokra állatorvosok is felügyelnek.

„Az állatok számára a repülés kellemesebb utazási forma, mint ha teherautóval, utánfutóval szállítanák őket. A repülési idő Katarig 5 óra, annyit könnyen, jól átvészelnek.”

A Qatar Airways egy speciális Boeing 777F típusú repülőgépe szállítja az állatokat. Ez ugyanaz a típus, mint ami az Emirates színeiben utasokat szállít, csak a fedélzetén az ülések helyett görgők vannak, amelyeken erősen rögzítik a ketreceket, hogy le- és felszállás közben el ne mozduljanak – mondta Hardy Mihály.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bocikkal teli repülő indul Katarba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást