A Fidesz kiheverte az elmúlt hónapok botrányait - meglepő fejlemények

InfoRádió
2017. július 31. 12:40
Június után tovább csökkent az MSZP támogatottsága, a Fidesz pedig ismét növelte szavazóinak számát – olvasható ki a a Republikon Intézet júliusi közvélemény-kutatásából.

A teljes népességben és a pártválasztók között is növelte támogatottságát a Fidesz 3, illetve 2 százalékponttal – derül ki a Republikon Intézet júliusi felméréséből, amelyet a 24.hu közöl.

Ez azt jelenti, hogy a kormánypárt mára kiheverte az elmúlt hónapok botrányait, és népszerűsége újra elérte a februári – vagyis a CEU- és a civiltörvény körüli tiltakozásokat megelőző – szintet.

Azaz újra elmondható, hogy a pártválasztók több mint fele (51 százaléka) a Fideszre voksolna egy most vasárnapi választáson, az összes megkérdezett közül pedig 30 százalék.

Valamelyest – egy százalékpontot a teljes népességben és a pártválasztók között is – erősödött a Jobbik, míg az előző hónap után tovább csökkent az MSZP támogatottsága.

A szocialista párt a teljes népességben már csak 8, a pártválasztók között 15 százalékon áll, ez egy, illetve két százalékponttal kevesebb, mint júniusban.

Vagyis úgy fest, hogy Botka László nem segít a pártján, az MSZP ma – a tavaszi erősödés után – ugyanúgy áll a pártválasztók között, mint februárban. Mindez azt is jelenti, hogy ismét a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, ez legutóbb januárban, Botka miniszterelnök-jelöltsége előtt volt így. A Jobbik a teljes népességben 10, a pártválasztók között 18 százalékot mondhat magáénak.

A kisebb pártok támogatottságában nem történt érdemi változás: a Momentum erősödni ugyan nem tudott az előző hónaphoz képest, de stabilizálta helyzetét, és továbbra is megelőzi a baloldali-liberális oldal kis pártjait: az Együttet, a Párbeszédet, a Liberálisokat, és nem sokkal marad el a pártválasztók között 4-4 százalékon álló Demokratikus Koalíció és LMP mögött.