Megszólalt egy Green Holidays-károsult: hihetetlen, hogy bánnak velük

Infostart
2017. július 21. 06:00
Pertársaság alapítására készülnek, és pénteken tüntetést tartanak a csődbe ment Green Holidays utasai. Sokan közülük az Indulhatunk.hu irodájában fizették be az útjukat, így tudtukon kívül szerződtek a bajba került céggel. Az InfoRádió által megkérdezett Endrényi Zsolt például már januárban lefoglalta családja törökországi útját, most azonban még azt sem tudja, hogy kitől kellene visszakövetelnie a pénzét.

„Tavaly az Indulhatunk.hu a Black Friday akció keretében hirdetett utakat Törökországba, mi is erre jelentkeztünk. Ekkor még semmilyen elkötelezettség nem volt, az volt csupán a feladatunk, hogy válasszuk ki az időpontot és a szállodát” - idézte fel a károsult.

Hozzátette: két héttel később az Indulhatunk.hu kollégája felvette velük a kapcsolatot. Kisgyerekkel utaztak volna, így az akkoriban történt isztambuli terrorcselekmények miatt kértek egy kis időt, hogy átgondolhassák, vállalják-e.

„Mivel az Indulhatunk.hu nagyon régóta működő magyarországi iroda, semmiféle bizalmatlanságot nem éreztünk vele kapcsolatban” - mondta Endrényi Zsolt.

„Pár héttel később úgy döntöttünk, hogy kifizetjük az út árát, ám

előtte e-mailben rákérdeztem, hogy mi történik akkor, ha az iroda csődbe menne.

A válaszban megnyugtattak azzal, hogy az irodának van vagyoni biztosítéka. Ha pedig a török partnerrel lenne bármi gond, akkor is fognak nekünk fizetni” - mesélte.

Januárban pedig kifizette a szállást, a repülőjegyeket, a sztornóbiztosítást és az utasbiztosítást, összesen 235 ezer forintot.

„Miután a médiából értesültem arról, hogy csődbe ment a Green Holidays utazási iroda, felhívtam az Indulhatunk.hu munkatársát, aki azt mondta, hogy

mivel ők átutalták a pénzt a Green Holidays-nek, ők nem tudnak mit tenni”

- közölte a csőd károsultja.

Hozzátette: később is próbálta felvenni a kapcsolatot az Indulhatunk.hu munkatársával, de már semmilyen e-mailre, semmilyen telefonra nem válaszolt. Országszerte az összes Indulhatunk.hu iroda bezárt, és a központi számot sem lehet felhívni.

„Hivatalosan tulajdonképpen engem senki nem értesített arról, hogy augusztus 19-én nem fogok utazni.

Semmilyen hivatalos dokumentum nincs arról, hogy a pénzem kinek lett átutalva, és arról sem, hogy az utam le lett mondva” - fogalmazott Endrényi Zsolt.

Elmondta, hogy amikor kifizették az utazás költségeit, nem voltak tudatában annak, hogy nemcsak az Indulhatunk.hu-val szerződnek, hanem a Green Holidays is részt vesz ebben. Ez utólag derült csak ki.

„Már többször vásároltam a Black Friday-ben, amikor igen jelentős árkedvezménnyel lehet bármit vásárolni. Épp aznap vettem egy 120 ezer forintos mosógépet 69 ezer forintért, és a mi utunkat is néhány hónappal később 400 ezer forintért hirdette az iroda. Teljesen hihető volt, hogy ez egy aznapi akció volt” - osztotta meg tapasztalatait az utazás iroda károsultja.

Elmondta, hogy jelentkezett a károsultak Facebook-csoportjába, ahol a pertársaság szerveződik.

„Mindenről csak a Facebook-csoporton keresztül lehet értesülni, mert semmilyen hivatalos információt senkitől nem kapunk”

- indokolta.

„Sajnos nem bízok meg most már semmilyen magyar utazási irodában. Kicsit firtatnám a magyar állam felelősségét is: hogy merik azt engedélyezni, hogy egy utazásszervező cég hónapokon vagy éveken keresztül úgy működjön, hogy semmiféle anyagi fedezet nincs mögötte?” - fogalmazott a Green Holidays és az Indulhatunk.hu károsultja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Green Holidays károsult: „hivatalosan senki nem értesített, hogy augusztusban nem fogok utazni”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást