Totális csendrendeletet akarnak a bulinegyedben

Infostart
2017. július 18. 19:12
Az erzsébetvárosi csendrendelet megváltoztatását kéri az Élhető Erzsébetvárosért csoport. A szervezet tagjai, a kerületében élő lakók, akik a hajnalig nyitva tartó szórakozóhelyek és bulizó fiatalok miatt nem tudnak pihenni.

"Nem szigorítást kérünk, hanem konkrét csendrendelet, amelyben nincs olyan kivétel, hogy belső Erzsébetvárosban reggel hat óráig lehetnek nyitva a szórakozóhelyek" - mondta az InfoRádiónak Garai Dóra, az Élhető Erzsébetvárosért csoport alapítója, mert úgy látják, hogy 

súlyos probléma alakult ki, és már  emberi életek a tét.

Azért hozták létre a civil csoportot, mert úgy vélik, a nem ott lakók profitja harcol az ott lakók életével.

"Vannak konkrét javaslataink, szeretnénk egyeztetni az önkormányzattal, az érintett lakókkal és vállalkozásokkal. Olyan közmeghallgatást szeretnénk, ahol az új rendeletet érdemben meg lehet vitatni" - mondta Garai Dóra, és hozzátette, csak ugyanolyan elbírálást szeretnének, mint a kerület külső részein, mert elvileg a kerületben található üzletek este tíz óra és reggel hat között nem lehetnek nyitva, kivéve ha az alkoholtartalmú italok árusítását ebben az időszakban beszüntetik.

Most levelet írnak a polgármesternek, aláírásokat is gyűjtenek, mert mindenképpen szeretnék kiharcolni a háromoldalú megbeszélést. Ennek érdekében éjszakai demonstrációra is készülnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Totális csendrendeletet akarnak a bulinegyedben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást