Jön Netanjahu, jobb, ha elkerüli a belvárost

Infostart
2017. július 17. 10:40
Háromnapos látogatásra érkezik hétfőn Budapestre az izraeli miniszterelnök. A kormányfő várhatóan részt vesz a visegrádi négyek tanácskozásán is.

Tavaly decemberben, telefonon állapodott meg a ma kezdődő budapesti látogatásáról az izraeli miniszterelnök és a magyar kormányfő. Benjámin Neganjahu legutóbb a magyar kormány részéről májusban, Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszterrel találkozott Jeruzsálemben.

Ekkor a magyar tárcavezető az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a két ország politikai együttműködését erősíti, hogy a rendszerváltoztatást követően első alkalommal, Izrael miniszterelnöke Magyarországra látogat és nemcsak kétoldalú találkozót bonyolít le, hanem a “visegrádi négyek” miniszterelnökeivel is találkozik, mert jelenleg Magyarország adja a négyek elnökségét.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a két ország gazdasági együttműködését leginkább három területen fejlesztenék, az autóipari navigációs kooperáció, a vízgazdálkodás, illetve az Izrael partjainál kitermelt földgáz magyarországi importja terén.

Legutóbb Magyarországgal kapcsolatban az izraeli miniszterelnök azzal került a hírekbe, hogy utasítására a zsidó állam külügyminisztériuma visszavonta a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot, amelyben Jószéf Amrani felszólította a magyar kormányt, hogy vonja vissza a Soros György magyar származású üzletember fényképével futó plakátkampányt, mert az gerjeszti az antiszemitizmust, "szomorú emlékeket idéz fel", "gyűlöletet és félelmet szít". Benjamin Netanjahu beavatkozása nyomán a tárca éles szavakkal bírálta Soros Györgyöt, mert Izraelt rágalmazó szervezeteket pénzel.

A magyar közéletben is heves vitákat kiváltó plakátokat egyébként a kormány már elkezdte eltávolíttatni, ám Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt heti sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy az izraeli kormányfő látogatása miatt, mint mondta: július 15-éig rendelte meg a kabinet a kampányt.

Benjamin Netanjahu a magyar fővárosba Párizsból érkezik, ahol vasárnap Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt, egyebek mellett a közel-keleti konfliktusról és a szíriai háborúról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jön Netanjahu, jobb, ha elkerüli a belvárost
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást