Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a civil törvény miatt - a nap hírei

InfoRádió
2017. július 13. 22:38
Elérheti a 150 milliárd forintot is a dél-budai szuperkórház beruházási költsége - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elindította az online bérletvásárlást a Budapesti Közlekedési Központ.

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt az Európai Bizottság. A brüsszeli testület emellett újabb szakaszba léptette a felsőoktatási törvény módosítása miatt áprilisban megindított kötelezettségszegési eljárást. Továbbá a kiskereskedőkre vonatkozó korlátozások felszámolására szólította fel Magyarországot.

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a felsőoktatási törvény módosításáéért az MSZP-frakció. Újhelyi István, az MSZP alelnöke azt mondta: súlyos pénzügyi bírság várható, ha az Országgyűlés és a kormány a következő egy hónapban nem ad választ arra, miképpen módosítja a törvényt, hogy az összhangban legyen az uniós joggal.

Elérheti a 130-150 milliárd forintot is a Dél-Budán megvalósuló szuperkórház teljes beruházási költsége - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a kormányinfón közölte: a területen egy 1200 ágyas kórházfejlesztés indulhat el. A tárcavezető beszélt arról is, hogy 20 pontos akciótervet fogadott el a magyar élelmiszerek népszerűsítéséért a kormány. Lázár János kiemelte még, hogy megegyezett a magyar kormány Maryland állammal, így az ottani egyetem folytathatja tevékenységét Magyarországon. Több más egyetemmel, így a CEU ügyében New York állammal még folynak az egyeztetések.

Legkésőbb augusztus első felében egyeztethetnek az érdekképviseletek a Tesco vezetőivel - erősítette meg a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó Csaba az InfoRádióban hangsúlyozta: a cél továbbra is a kétszámjegyű béremelés.

A szinkronúszók egyéni technikai programjával, valamint a férfi műugrók selejtezőjével kezdődik a vizes vb. A versenyeken július 30-áig 186 ország csaknem 2400 versenyzője vesz részt. Káel Csaba, a péntek esti nyitóünnepség főrendezője az InfoRádióban arról beszélt: az érdeklődők a pesti rakparton óriáskivetőkön is követhetik majd a programokat.

Átadta a kibővített Palatinus Strandfürdőt és a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát a főpolgármester. Tarlós István elmondta: a budapesti uszodák modernizálása már régóta fennálló igény volt. A Palatinus csaknem 3, a Komjádi beruházás 3,8 milliárd forintba került.

Elindította az online bérletvásárlást a Budapesti Közlekedési Központ. Első lépésben teljes árú és tanuló, félhavi és havi Budapest-bérleteket, 24, illetve 72 órás és heti jegyeket lehet venni.

Mintegy 500 millió forint értékű kárt okoztak a hét eleji viharok. A Magyar Biztosítók Szövetsége összesítése szerint a társaságokhoz csaknem 4 ezer kárbejelentés érkezett, a legtöbb Budapestről, Pest, illetve Somogy megyéből.

Újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a Czeglédy ügyben a rendőrség. 10 ember már előzetesben van. A Csongrád Megyei Főügyészség közölte: a gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző társaság köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

Közös európai légi harci rendszer kifejlesztésében állapodott meg Franciaország és Németország. Emmanuel Macron francia államfő és Angela Merkel német kancellár a két ország együttes párizsi kormányülése után hangsúlyozta: az a cél, hogy a harci gépek közös, új generációjával rendelkezzenek.