Mazsihisz a sorosozó kampányról: "a félelmek beigazolódtak"

Infostart
2017. július 6. 17:51
A Soros Györgyöt ábrázoló kormányzati plakátok visszavonását kéri az utcákról a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke Orbán Viktortól. Heisler András az InfoRádiónak azt mondta, a plakátkampány már az elmúlt napokban is felerősítette a zsidósággal szembeni antiszemita indulatokat. A kormányfő  írásos választ küld majd.

A Soros Györgyöt ábrázoló kormányzati plakátok visszavonását kéri az utcákról a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a kormányfőtől. Heisler András az InfoRádiónak azt mondta: a kampány rossz hatással van Magyarországra és a közéletre, olyan gyűlöletsorozatot indít el, amelyet meg kell állítani.

A Mazsihisz az első pillanattól kezdve felhívta a figyelmet arra, hogy a "sorosozás" komoly kockázatokat hordoz, ugyanis Soros György emblematikus alakja a világ közéletének, a zsidó nagytőkést, a zsidó bankárt jeleníti meg. Ha ezzel kampányolnak, az sok veszélyt rejt magában – fejtette ki.

Heisler András szerint

a félelmek beigazolódtak,

mert az elmúlt napokban a plakátokon antiszemita feliratok jelentek meg.

A társadalomban a gyűlöletkeltés kiszámíthatatlan hatásokat válthat ki. A gyűlölet a különböző társadalmi csoportokról észrevétlen tud átterjedni másokra, erre a történelemben sok példa volt, és ezt szeretnék elkerülni – emelte ki a Mazsihisz elnöke.

Heisler András elmondta, hogy korábban többször jelezték a kormány felé, hogy

ez rossz irány, de elutasító válaszok érkeztek.

„A választásra való készülődés olyan mértékben átitatja a közéletet, hogy az gyakran félresöpör és sok helyen értékeket. Ez rontja az esélyeit a kérés megvalósulásának” - vélekedett.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy reagált, hogy a kormányzati plakátkampány nem Soros György származásáról vagy identitásáról szól, hanem arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, amelyet Soros György a bevándorlás ügyében képvisel. Lázár János közölte: minden magyarországi zsidó közösség számíthat a kabinet védelmére, amely zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. A kormányfő írásos választ küld majd a Mazsihisz elnökének – tette hozzá.