2019 végére létrejöhet az új gázszállítási útvonal Magyarországon keresztül - a nap hírei

InfoRádió
2017. július 5. 22:30
A csődbe ment Green Holidays összes utasa hazatért Törökországból. Kiválik a NAV-ból a szerencsejáték felügyelet.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint 2019 végére létrejöhet az új gázszállítási útvonal Magyarországra. Szijjártó Péter azután beszélt erről, hogy Moszkvában megállapodást írt alá a Gazprom vezérigazgatójával a magyarországi fejlesztésekről. Hangsúlyozta: az orosz állami energiavállalat megkezdte a Török Áramlat gázvezeték építését, mert Románia továbbra sem kétirányúsította a gázcsatlakozást, Horvátországban pedig nem épült cseppfolyós földgáz fogadására alkalmas terminál. A tárcavezető szólt arról is, hogy 2018 végéig minden engedélyt be kell szerezni ahhoz, hogy 2019 végére működhessen a Szerbia felől érkező vezeték, amelyen 8 milliárd köbméter földgáz érkezhet Magyarországra.

Gyorsítaná az uniós források felhasználását, a pályázatok kiírását és a támogatások odaítélését a kormány - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Szent Margit Kórházban uniós támogatásból kiépített új napelemes rendszer átadásán hangsúlyozta: a 130 millió forintból megvalósult beruházás eredményeként a jövőben megújuló energiaforrásból fedezhetik az egészségügyi intézmény energiaszükségletének jelentős részét. Varga Mihály beszélt arról is, hogy a magyar egészségügy folyamatos fejlesztésre szorul, de évtizedek lemaradását nem lehet egyszerre pótolni.

Ezentúl a takarékszövetkezetek is kínálhatnak minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket, miután a jegybank 50 pályázatot fogadott el a termék forgalmazására. Binder István felügyeleti szóvivő az InfoRádióban azt mondta, hogy ez a teljes takarékszövetkezeti kört érinti. Hozzátette, hogy várakozáson felüli a termék iránti érdeklődés. A bankok közül elsőként az FHB Kereskedelmi Bank terméke nyerte el a minősített fogyasztóbarát lakáshitel címet. A termékek július elejétől már igényelhetők a bank fiókjaiban. Az FHB a Takarék csoport kereskedelmi bankja.

Önálló szerencsejáték felügyeletet hoz létre a kormány. Szerencsejáték Felügyelet elnevezéssel működik majd a központi költségvetési szervezet. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban az önálló szerencsejáték felügyelet létrehozását azzal indokolta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályaként nem látható el az iparág felügyelete, és a feladat további létszámbővítést is igényel. Az önálló felügyelettel megerősítik a hatóság hatáskörét és erősítik az ellenőrzést. A felügyeletet elnök vezeti, tevékenységét elnökhelyettesek segítik majd.

Hazaért a Green Holidays összes Törökországban ragadt utasa - jelentette be a csődbe ment utazási iroda vagyoni biztosítékát kezelő Uniqa Biztosító. A tájékoztatás szerint szerda délutánig 569 ember tért vissza Budapestre, illetve Debrecenbe. A biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az InfoRádióban megismételte: az Uniqa az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig tudja teljesíteni 100 százalékban a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket. Vereczki András azt tanácsolja, hogy lehetőleg még ebben a hónapban adják le kárigényeiket az utasok. A társaság várhatóan augusztusban teljesíti a kifizetéseket.

Napi ellenőrzéssel szűri ki a szabályszegő taxisokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság. Egyszerre több egység dolgozik elsősorban a nemzetközi repülőtér és a főpályaudvarok környékén, a belváros más, turisták körében népszerű pontjain. A nyári akcióba a vidéki kollégákat is bevontak a szakemberek. A forgalmas drosztokon az elmúlt 2 hétben 150 ellenőrzés történt. Az első tapasztalatok alapján a szakhatóság munkatársai egyeztetést kezdeményeztek a Repülőtéri Rendőr Igazgatósággal a hatékonyabb fellépés érdekében.

Általában egy éven belül befejeződnek a Kúria elé kerülő ügyek - mondta az elmúlt félévet értékelve a testület elnöke. Darák Péter budapesti tájékoztatóján arról is szólt, hogy a büntető szakágban átlagosan hat hónapon belül ítélet születik. A legtöbb ügy továbbra is a polgári kollégiumhoz érkezik, a második helyen a büntetőkollégium áll. A Kúria elnöke az InfoRádiónak arról is beszélt, nincs olyan hatásköre, amely lehetővé tenné, hogy vizsgálatot indítson azért, mert több mint száz bíró, igazságügyi dolgozó kapott úgynevezett érzékenyítő képzést civil szervezetektől.

A 14-18 év közötti migránsok helyzetét vizsgálja 3 napos látogatásán a röszkei és a tompai tranzitzónában az Európa Tanács illetékes bizottságának elnöke és delegációja. A testület célja a gyermekek védelme és esetleges szexuális kizsákmányolásának megelőzése. Claude Janizzi, a bizottság elnöke elmondta: aggályaik vannak, mert korábban azt a tájékoztatást kapták, hogy a kísérő nélküli kiskorúakat felnőttként kezelik a tranzitzónákban. A kormány válaszában közölte: az eljárás idejére az érintettek a jogi segítség mellett naponta háromszor kapnak enni, egészségügyi ellátásban és oktatásban részesülnek, továbbá gyakorolhatják vallásukat is.