Orbán Viktor: nekünk is megvan a felelősségünk

Infostart
2017. július 4. 14:27
A visegrádi négyek elismerik az egyiptomi elnök erőfeszítéseit, amellyel stabilizálni próbálja országa térségét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi államok kormányfői és az egyiptomi elnök budapesti csúcstalálkozóját követően.

Meg akarjuk erősíteni az Európai Uniót belül és kívül is – fogalmazott a magyar V4-es elnökség legfontosabb prioritásáról Orbán Viktor miniszterelnök a négy visegrádi kormányfő, illetve az egyiptomi elnök tárgyalása után. Elismerését és megbecsülését fejezte ki a visegrádi országok nevében Egyiptom államfőjének, hogy stabilizálni próbálja térségét, így – mint mondta – Magyarország határait is védi. "Az elnök úr és kormányának munkája nem csak Egyiptom, hanem az egész Európai Unió védelmét és stabilizálását is szolgálja."

Az Egyiptommal szomszédos, ám Moammer Kadhafi diktatúrájának megdöntése nyomán destabilizálódott Líbia ügyében a magyar kormányfő úgy látta, hogy Európának felelőssége van a kialakult helyzetben, mivel beavatkozása előtt nem volt életképes rendezési terve. 

"Nekünk is megvan a felelősségünk abban, hogy Líbia északi határa őrizet nélkül, védtelen maradt és kinyílt Európa felé.

Ennek a tanulságát is levontuk az elnök úrral való megbeszélésben" - mondta Orbán Viktor.

A gazdasági együttműködésről szólva a magyar miniszterelnök kiemelte, hogy Közép-Európa és Egyiptom együttműködése elmarad a lehetőségektől. "Az én dolgom lesz majd a következő év során, hogy a V4-ek és Egyiptom gazdasági együttműködésének az optimális formáját megalkossuk, megalkossam, létrehozzam és működtessem, erre tettem is ígéretet - jelentette ki a miniszterelnök."

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök várakozással tekintett a gazdasági és stratégiai együttműködés fejlesztésére, majd rámutatott, hogy politikai megoldásra van szükség az illegális migráció kiváltó okát jelentő konfliktusokra Szíriában, Líbiában és Irakban is, amelyhez több erőfeszítésre volna szükség a nemzetközi közösség részéről. "A visegrádi országok különleges helyzetben vannak az EU-ban és a világban, ezért Egyiptomnak érdemes megerősítenie a partnerségét a csoporttal" - mondta Abdel-Fattáh esz-Szíszi.

Különösen fontosnak nevezte az együttműködést a terrorizmus és a szélsőséges csoportok, ideológiák elleni fellépésben, továbbá az illegális migráció kezelésében.

Robert Fico szlovák miniszterelnök aláhúzta, hogy Egyiptom, az Európai Unióval ellentétben valóban fontos szerepet játszhat Líbia stabilizálásában, eztán a politikus felajánlotta a V4-ek biztonságpolitikai és nukleáris energetikai szakértelmét Egyiptomnak.

Bohuslav Sobotka cseh kormányfő elismerte Egyiptom konszolidáló szerepét a közel-keleti régióban, és maga is úgy látta, hogy Líbia stabilizálása a V4 országok és Egyiptom közös érdeke.

Beata Szydło lengyel miniszterelnök mindemellett támogatta Egyiptom erőfeszítéseit, hogy elmélyítse kapcsolatait az Európai Unióval.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A V4-ek és Egyiptom
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást