A kormányfő szerint Magyarország elsőrendű érdeke Egyiptom stabilitása - a nap legfontosabb hírei

InfoRádió
2017. július 3. 22:11
Megkezdődött a Green Holidays utasainak kártalanítása. 18 halottja és 30 sérültje van a németországi buszbalesetnek.

Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását a miniszterelnök. Orbán Viktor az észak-afrikai ország elnökét Budapesten fogadta. Abdel-Fattáh esz-Szíszi azt mondta: országa várja a magyar befektetőket. Egyiptom egyebek mellett a mezőgazdaság, a járműgyártás, a vízkezelés, illetve a gyógyszergyártás területén nyújt üzleti lehetőséget a magyar cégek számára.

A csődbe ment Green Holidays Törökországban rekedt összes utasáról sikerült a céggel együtt gondoskodni - közölte az Uniqa lakossági biztosításokért felelős vezetője. Vereczki András az InfoRádióban elmondta: a mintegy ezer érintettnek megoldották az átmeneti szállását, a hazaútját, vagy másik utazási irodával együtt további nyaralását. A biztosító összesen 500 millió forintig állja a kártalanítási költségeket. A kormányhivatal vizsgálatot indított az utazási irodánál. A Green Holidays közölte, hogy nem felelős a törökországi események kialakulásáért és feljelentést tett az illetékes hatóságoknál.

A betegbiztonságot erősíti az e-recept - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: az elektronikus felhőben tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: a gyógyszerészek a betegnek felírt összes vényt látják a rendszerben.

Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a Semmelweis-nap alkalmából hangsúlyozta: csak az idén 40 milliárd forint jut a fővárosi egészségügy fejlesztésére.

Turisztikai fejlesztési programot indít 300 milliárd forintos keretösszeggel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A keret vidéki szálláshelyek fejlesztésére fordítható 2030-ig. Seszták Miklós tárcavezető elmondta: a program 14 éve alatt 2 ezer vidéki szálláshely újulhat meg, és 5 ezer új munkahely jöhet létre.

Ismét történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe júniusban. A BÉT havi összefoglalója szerint a hatodik hónapban a befektetők 237,6 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a részvénypiacon. A BUX június 20-án a 36 ezer pontos határt ideiglenesen átlépve 35.990 ponton zárt.

Németországban 18 ember meghalt, 30 megsérült, amikor egy autóbusz eddig ismeretlen ok miatt egy nyergesvontatónak ütközött, majd kigyulladt. 2 ember állapota életveszélyes. A baleset a Münchent Berlinnel összekötő A9-es autópályán történt. Azt továbbra sem tudni, hogy a jármű miért égett ki.

Arányos választási rendszert és a képviselők számának csökkentését ígéri a francia elnök. Emmanuel Macron a parlament két házának együttes ülésén kiemelte, hogy ötéves mandátumát három elv fogja vezérelni: a hatékonyság, a képviselet és a felelősség. A francia elnök bejelentette azt is, hogy ősszel feloldja a rendkívüli állapotot.