Keményen lecsap az MSZP: fegyelmi indul a Fidesszel együttműködő politikus ellen

InfoRádió / MTI
2017. június 29. 15:48
A Fidesszel nincs semmilyen együttműködés, semmilyen szinten és semmilyen módon - közölte az MSZP.

Az ellenzéki párt közleményében arra reagált, hogy Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője azt mondta: a Fidesz, a Jobbik és az MSZP közösen akarja elmozdítani a XV. kerületi polgármesterüket azért, mert Hajdu László megakadályozott két korrupciógyanús beruházást. A pártok képviselői fegyelmi eljárást kezdeményeztek a polgármester ellen. A DK-s politikus az MSZP-től azt kérte, hogy ha nem akarják, hogy a "párt egészét a Fidesz és a Jobbik kollaboránsának tartsák", akkor még csütörtökön zárják ki kerületi képviselőjüket, Móricz Esztert.

Az MSZP azt írta: elhatárolódnak Móricz Eszter eljárásától, és

felszólítják, hogy vonja vissza a Fidesszel közös akcióját.

Közölték azt is: a pártban fegyelmi eljárás indul Móricz Eszter kizárására.