Saját pártja adott ultimátumot Botka Lászlónak

InfoRádió
2017. június 26. 07:29
Kifarolhat az MSZP Botka László mögül.

Ha Botka László őszig nem hozza az eredményeket, kénytelen lesz

repülni – írja a Vasárnapi Hírek. Mindeközben Gyurcsány

Ferencék megkezdték a választásra való felkészülést.

A baloldali médiában is kudarcként emlegetik Botka Lászlónak, az MSZP mi-niszterelnök-jelöltjének eddigi teljesítményét - emlékeztet a Magyar Idők.

A Vasárnapi Hírek szerint törésvonal húzódik Botka és az MSZP-frakció vezetése között. A képviselőcsoport által kidolgozott, a pártfinanszírozási törvényt módosító javaslat visszavonása után többen attól tartanak, hogy Botka nem lesz képes lesz végigvinni a kampányt, amennyiben egy médiafelhördülés miatt elsüllyeszt egy hasznos javaslatot. A lap forrásai szerint felmerült a kérdés, hogy a frakció kiálljon-e az igazáért. Végül nem tette, mert egy Botkával való konfrontáció az MSZP-t gyengítette volna. Ám az alárendelődés nem tarthat örökké.

A köz-vélemény-kutatások szerint az MSZP nem mozdult el ahhoz képest, amikor Tóbiás József átadta az elnökséget. A miniszterelnök-jelölt stratégiája nem lát-szik megmozdítani a bizonytalanokat.

„Úgyhogy egyre többen gondolják úgy, ha szeptemberig-októberig nem változik a helyzet, akkor Botka a vezérkarral egyeztetett stratégia szerint lesz kény-telen repülni” – írja a Vasárnapi Hírek.

A Magyar Nemzet is arról számolt be, hogy fogy a levegő Botka körül. A lap

szocialista forrásai azt állították, hogy Szeged polgármesterének az összes többi baloldali párttal vállalt konfliktusa tarthatatlanná vált.

Sokakban visszatetszést keltettek a Botka László által hozott és egyből ma-gas posztra emelt új emberek, mint például Ruff Bálint. A korábban az SZDSZ-hez kötődő, Fodor Gábor és Szili Katalin mellett is tevékenykedő Ruff ráadásul Botka főtanácsadója lett.

Hasonló a vélekedés a szintén tanácsadóként megjelent Dancs Ákosról, aki korábban az LMP önkormányzati képviselője volt, majd a Párbeszédnél folytatta karrierjét.

Rengeteg kritika éri a kommunikációs igazgatót, Kerényi Györgyöt, aki a többek szerint elhibázott kommunikáció mellett kritizálta például Hiller Istvánt.

A személyi döntések mellett már hónapok óta meglévő, de egyre inkább élesedő kritika Botka Lászlóval szemben, ahogyan a többi baloldali pártot kezeli. A Magyar Nemzet úgy tudja, hiába zárja ki a közös munkát Gyurcsány Ferenccel, ennek ellenére országszerte helyi és megyei szinten már megkezdődtek a tárgyalások az MSZP-sek és a Demokratikus Koalíció (DK) között. Ráadásul párton belül elvárás, hogy Gyurcsány Ferenccel is legyen egyeztetés.

Mindeközben Gyurcsányék kampányüzemmódba kapcsoltak és megkezdték a választásra való felkészülést. A párt kampányfőnöke Molnár Csaba ügyvezető alelnök lett. Az elnökség döntött arról is, hogy nyáron megkezdik a 106 egyéni képviselőjelölt felkészítését. „Ezzel együtt a Demokratikus Koalíció célja az ellenzéki együttműködés kialakítása lesz” – közölték Gyurcsány Ferencék.