Budavárból irány a Balaton! Kezdődnek a nyári táborok

Infostart
2017. június 26. 16:27
Elindítja nyári táborait a Budavári Önkormányzat. A Balaton-part mellett idén először Horányban is üdülhetnek a rászoruló gyermekek és a nagycsaládosok. Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere az InfoRádiónak elmondta: hat-hétszáz gyerek kikapcsolódását tudják biztosítani.

A Budavári Önkormányzat több helyen biztosít nyári táborozási lehetőséget a rászoruló diákoknak és a nagycsaládoknak - mondta el az InfoRádiónak Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere.

Beszámolt arról, hogy az idei évben először nyaralhatnak a gyermekek a horányi ifjúsági táborban, amely a Szentendrei-sziget déli részén helyezkedik el egy 20 hektáros ősfás parkban.

Ide diákcsoportokat várnak egy erdei iskola-jellegű táborozásra - jelezte.

Emellett nyári napközis tábort is biztosítanak a Czakó utcai sport és szabadidő központban. Oda egész napos programokkal várják a gyermekeket, bejáró jelleggel.

"A legnépszerűbb táborunk a Balatonnál van Zamárdiban, egy tóparti üdülőben, amelyet az idei évben bővítettünk és felújítottuk a vizes blokkokat is. Ide elsősorban nagycsaládosokat, időseket és diákcsoportokat várunk" - tette hozzá a polgármester.

Nagy Gábor Tamás azt is elmondta, hogy testvérvárosaikból is érkeznek gyermekek a táboraikba: Munkácsról, Zentáról, Székelyudvarhelyről és idén Varsóból is fogadnak diákokat.

A Budavári Önkormányzat táborai egyébként többnyire egyhetes táborok, de a horányi üdülőben hosszabb táborozásra is lesz mód.

A balatoni és a horányi tábor egyaránt 100-100 férőhelyes, összesen 6-700 gyermeket táboroztat az önkormányzat a nyáron.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170626 BEL1 1215 Budavári önk. nyári táborai - Nagy GI VIP
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást