Új ferihegyi szlogen: nyitva van a pálya

Infostart
2017. június 25. 12:10
Elkészült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes futópályájának felújítása, így a repülőtér visszaállt a megszokott, kétpályás üzemeltetésre - mondta a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója.

Egy hosszabb műszaki felújítás, pályarekonstrukció után újranyitott az 1-es futópálya – mondta Hardy Mihály.

Tulajdonképpen

az alapokig le kellett menni, mivel a repülőtéri betonelemek alatt az alapok is elmozdultak

a talajban lévő mechanikai mozgások hatására – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Elmondta, hogy a futópályának a Vecsés felőli 900 méteres szakaszát javították ki a Budapest Airport szakemberei és az alvállalkozók. Ez az a szakasz, ahol a repülőgépek földet érnek, itt a legnagyobb terhelés a betonon.

„A beruházás összértéke kiegészítve az egyéb ilyenkor esedékes javításokkal, elérte a félmilliárd forintot” - közölte a vezető, aki hozzátette, hogy a pályazár idején kicserélték a fénytechnikai elemeket is.

„A betonba beépítve különféle lámpák segítik a személyzetnek az éjszakai tájékozódást és a leszállást. A pálya teljes hosszában a betonelemek közötti fugát is kicseréltük bitumenről – amely hajlamos megolvadni a nagy melegben vagy a nagy víznyomás hatására kitolódni a helyéről – egy műanyag alapú, polimer fugára, ami sokkal jobban bírja a terhelést, ezzel növelve a repülésbiztonságot” - részletezte a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója.

Hardy Mihály elmondta: azt, hogy ismét két futópályás a rendszer, az utasok elsősorban abból érezhetik, hogy

sokkal rövidebb lesz a beszállás és a kigurulás ideje.

„Mivel a terminál a két futópálya között van, így a lehető legrövidebb idő alatt gurulnak ki a gépek a felszálláshoz. Általában az egyik pályát leszállásra, a másikat pedig felszállásra használjuk, ami ideális elrendezésnek számít a repülőtér-üzemeltetés szempontjából, mert így a lehető legrövidebb idő alatt érkezhetnek és indulhatnak a repülőgépek. Ezzel pedig nagyon sok kerozint és időt spórolnak meg” - tudatta a kommunikációs igazgató.

A vezető kiemelte: fontos céljuk volt, hogy

a budapesti vizes vb, illetve a nagy nyári utazási csúcsforgalom előtt elkészüljön a munka,

amit három hónap és egy hét alatt sikerült megoldani.

„A mérnökök és a munkások sokszor éjszaka és a hétvégéken is dolgoztak, hiszen nagyon fontos volt az, hogy júliusra már visszaadjuk a pályát a forgalomnak” - tette hozzá a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ismét működik a repülőtér mindkét futópályája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást