Minden strand nyitva van, menjen hűsölni!

InfoRádió
2017. június 24. 10:31
Jelentősen megnövekedett a forgalom a budapesti strandokon - mondta az InfoRádiónak Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója.

Sokan látogatnak el a budapesti strandokra – hangsúlyozta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója. Czinege Szilvia hozzátette, tavaly nem volt ilyen kedvező az időjárás, ezért idén máris megnövekedett a forgalom.

„Minden fürdőegységünk nyitva van.”

A budapestiek szerencsések, mert sok fürdő közül válogathatnak, sok már reggel 6-tól este 10 óráig várja a látogatókat. A strandok reggel 8-tól este 8-ig vannak nyitva.

„Azért is szerencsések vagyunk, mert a strandjaink szép, nagy, ősfás területeken helyezkednek el, így az egyidejű befogadóképességük többezres. Mindenkit biztatunk,

bátran keresse a felüdülést a strandokon.”

Hétvégén, ahogy mindig, teljes személyzettel és „készültséggel” várják a hűsölni vágyókat – mondta el a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója. Czinege Szilvia hozzátette, a tavaly átadott Paskál strandon megújult a gyerekmedence és a hétvégén adnak át egy új játszóteret.

„Újdonság az is, hogy a fesztiválokon ismert kártyás rendszert vezettünk be a büfében.”

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója elmondta, július közepétől a Palatinus is egész évben nyitvatartó fürdőegységként üzemel.

„Átadjuk az új wellness részleget, így

nyári zápor esetén sem kell hazafutni,

be lehet húzódni a wellness épületbe.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Minden strand nyitva van, menjen hűsölni!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást