Locsolva hűtik az utakat, síneket

InfoRádió
2017. június 24. 13:18
Hűti a síneket és a lakótelepeket a Fővárosi Közterület- fenntartó Zrt - mondta az InfoRádióban Dorogi Gabriella.

Az ÁNTSZ által elrendelt, hétfő éjfélig tartó másodfokú hőségriadójához a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nek is csatlakoznia kellett – mondta el a cég szóvivője. Dorogi Gabriella hozzátette, ez azt jelenti csütörtök reggel 6 órától haváriát rendeltek el.

„Húsz locsolóautóval dolgozunk, napközben a lakótelepeket, a sűrűn lakott városrészeket hűtjük, éjszaka pedig a nagyforgalmú fő- és tömegközlekedési utakat.”

Ha BKV szükségét látja, meghatározott útvonalakon megrendelheti a vágányzónák hűtését.

„Ez tegnap és ma is megtörtént.”

A dolgozók, ahogy télen meleg teát, most is kapnak védőitalt, hűtött ital formájában – mondta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője. Dorogi Gabriella, ha szükséges, rövid pihenőt is tarthatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Locsolva hűtik az utakat, síneket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást