Újra napirenden a plakáttörvény: felesre hajtanak a kormánypártok

InfoRádió
2017. június 23. 06:30
Rendkívüli ülésen szavaz ma újra a plakáttörvényről az Országgyűlés, amelyet nemrég az államfő küldött vissza a Háznak.

A plakáttörvényt nem titkoltan a Jobbik kampánya ellenében nyújtottak be a kormánypárti képviselők. A javaslat kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését. Különböző okokból, de egyik ellenzéki képviselő sem bólintott rá múlt héten az előterjesztésre, így az Országgyűlés csak a jogszabály egyszerű többséget igénylő részeit fogadta el, kétharmados passzusait nem. Az így elfogadott törvényszöveg azonban önmagában értelmezhetetlen volt, ezért Áder János köztársasági elnök visszaküldte a Háznak. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője erre hivatkozva kezdeményezte mára a rendkívüli ülés összehívását, hogy ismét szavazzanak, az egyszer már megbukott módosításról.

"Ha nem szavazza meg a parlament, akkor ne forduljon elő ugyanaz a helyzet, szemben a korábbi szavazásokkal, a feles részeket is le kell szavazni, a végén kell nyomni egy nemet és akkor ez a törvény nincsen és továbbra is fel lehet vásárolni a politikai pártokat kilóra, talán a Fidesz-KDNP-t leszámítva, mert mi pont azért akarjuk ezt bezárni, mert nem szeretnénk ezt a helyzetet előállítani."

A szocialisták a héten ötpárti egyeztetést tartottak saját módosító javaslatukról.

"Szeretnénk, hogy ha ezek az álcivil szervezetek, mint a CÖF, ne tudjanak sem közpénzből sem másképp politikai kampányt folytatni, kifejezetten a politikai tevékenység az, amit szeretnénk megtiltani" - mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

A kormánypártok szokatlanul nyitottnak tűntek a szocialista javaslatra, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje azonban megvétózta, hogy pártja alkut kössön a kormánypártokkal a plakáttörvény ügyében.

"Az MSZP nem nyújt be semmilyen törvényjavaslatot plakátügyben és természetesen továbbra sem támogatjuk a Fidesz ilyen irányú javaslatait" - mondta Nyakó István, a szocialisták sajtófőnöke.

Kósa Lajos erre reagálva felvetette, hogy talán Simicska Lajos, a korábban Fidesz-közeli üzletember nyomására dönthetett így Botka László.

Ezt követően Juhász Péter, az Együtt elnöke jelentette be, hogy pártja két, frakcióktól független országgyűlési képviselője megszavazza a törvényt, amennyiben javaslataikat a kormánypártok és az ellenzék is támogatja a Törvényalkotási bizottság ma reggeli ülésén.

A rendkívüli plenáris ülés 11 órától kezdődik. Rövid vita után, várhatóan délután 1-kor szavaz a Ház a plakáttörvényről. Az uniós csúcson, Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktor egyébként nem vesz részt a szavazáson, ezt csütörtökön jelentette be a miniszterelnök újságírók kérdésére.

"Van frakcióvezetőm, ő alá tartozom, neki tartozom engedelmességgel, tehát

ha Kósa Lajos szól, hogy mennem kell, akkor haza fogok menni természetesen,

de amikor eljöttem, akkor azt mondta, hogy ez nem várható.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, nem számított rá, hogy kétharmados támogatottságot szerezne az előterjesztés, úgy látta, hogy a Fidesznek abban van felelőssége, hogy feles törvényekkel is garantálni lehessen az átláthatóságot. Csütörtök este a HírTV nyilvánosságra hozott egy kormánypárti tervezetet, amely csupán feles támogatást igényelne, a dokumentum értelmében a pártok csak az előző év listaárain hirdethetnének, kedvezményeket pedig csak közbeszerzéssel kaphatnának. A plakátokat hatóság ellenőrizné, a törvényt megszegő pártokat pedig pénzbírsággal sújtanák – olvasható a módosító javaslatban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újra napirenden a plakáttörvény: felesre hajtanak a kormánypártok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást