Akár ügyészségi vizsgálat is indulhat Botka teljhatalma miatt

InfoRádió
2017. június 22. 06:32
Etikai vizsgálatot kezdeményezhetnek az MSZP-ben amiatt, hogy Botka Lászlót alapszabály-ellenesen ruházták fel egyes jogkörökkel – értesült a Magyar Idők.

Komoly felháborodást keltett a szocialisták között az, hogy kedden létrejött az országos választási bizottság (ovb) – az MSZP legfőbb döntéshozó szerve a kampányban –, amely elfogadta, hogy a párt szervezeteivel és pénzügyeivel kapcsolatos döntésekhez a jövőben Botka László jóváhagyása is kell.

Több MSZP-s politikus is azt fontolgatja, hogy vizsgálatot kezdeményez a párt etikai bizottságánál, szerintük ugyanis mindez ellentétes az alapszabállyal - számolt be a Magyar Idők.

A lap felidézi, hogy az alapszabály rögzíti: az országos párttanács dönthet országos intézmény létrehozásáról, továbbá a pártszervezetek pénzügyi támogatásának elosztási elveiről, és ez a testület véleményezi mindazon előterjesztéseket, amelyekhez pénzügyi, gazdasági hatások fűződnek.

Botka nem tagja a párttanácsnak.

Az esetleges etikai eljárás vége akár ügyészségi vizsgálat is lehet - írja a Magyar Idők.