Álomhatár felett a fizetések - a nap hírei

InfoRádió
2017. június 21. 22:06
Az idén 15 milliárd forint támogatást kap a központi költségvetésből Budapest a közösségi közlekedés finanszírozásához. Másodfokú hőségriasztás lesz éjféltől hétfő éjfélig. Eloltották a halálos erdőtüzet Portugáliában. A nap legfontosabb hírei június 21-én.

Az idén 15 milliárd forint támogatást kap a központi költségvetésből Budapest a közösségi közlekedés finanszírozásához, miután jóváhagyta az erről szóló szerződést a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők felkérték a főpolgármestert, hogy terjessze be a fővárosi önkormányzat idei költségvetésének módosítását, amely tartalmazza a 30 milliárd forintos többletforrást a 3-as metróvonal felújításához. Az összeget addig kellene tartalékolni, amíg a finanszírozás sorsa el nem dől. A közgyűlés döntött a budapesti futó sportesemények számának csökkentéséről is.

A BKV 45 új buszt helyez üzembe, ezzel javul az alacsonypadlós és légkondicionált buszok aránya - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Az új járművek Euro 6-os környezetvédelmi besorolásúak, a fedélzetükön kamerarendszer működik. Az új buszok érkezésével városszerte javul az akadálymentes közlekedés is. A flottamegújítás tovább folytatódik a következő hónapokban is, csuklós és szóló autóbuszok is forgalomba állnak Budapesten.

Jövőre több mint 220 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint ebben az évben - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Az országgyűlés múlt héten fogadta el a jövő évi költségvetésről szóló törvényt. Ónodi-Szűcs Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az alapellátásra és a népegészségügyi feladatokra jut jelentős pluszforrás. Az Egészségbiztosítási Alapban jövőre 178,3 milliárd forinttal több pénzzel számol a kabinet, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a fejezetén belül pedig 43 milliárd forint a növekmény 2017-hez képest.

Megtagadta négy népszavazási kérdés hitelesítését a paksi beruházással összefüggésben a Kúria. Az ellenzéki politikusok által benyújtott kérdések részben a magyar-orosz szerződés felmondására, részben a nemzeti energiastratégia módosítására, a megújuló energiák előtérbe helyezésére irányultak. A Nemzeti Választási Bizottság április 4-én tagadta meg a népszavazási kérdések hitelesítését, majd fellebbezések után kerültek a Kúria elé. A testület helyben hagyta a Választási Bizottság korábbi döntéseit az egyértelműség követelményére, illetve arra hivatkozva, hogy nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről nem lehet népszavazást tartani.

Tovább gyorsult a keresetek növekedése áprilisban. A márciusi 12,8 százalék után a bruttó és a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első négy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 11,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 303 ezer forint volt áprilisban, először lépte át a 300 ezer forintos küszöböt. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 201 500 forint volt.

Az európai politikusoknak helyre kell állítaniuk az emberek és az unió biztonságát - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter ciprusi kollégájával folytatott budapesti tárgyalása után elmondta: a megbeszélés fő témája a biztonság volt a keddi brüsszeli merényletkísérlet fényében.

Az Európai Parlament elnöke szerint a kötelezettségszegési eljárás megoldás lehet a szolidaritás elmaradására. Antonio Tajani az uniós parlament brüsszeli migrációs konferenciáján azt mondta: indokolt, hogy az Európai Bizottság a múlt héten kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen menekültügyben. Hangsúlyozta: végzetes károkat okozhat, ha a tagországok nem szolidárisak a migráció frontvonalában fekvő Görögországgal és Olaszországgal. Az Európai Parlament elnöke szerint a határokat jobban kell védeni, de ez nem azok lezárását jelenteni. Antonio Tajani a közös uniós határőrség felállítását tartaná helyesnek.

Romániában leváltotta a parlament a kormányfőt. Sorin Grindeanu ellen az őt jelölő szociáldemokrata párt, illetve koalíciós partnere, a liberális párt nyújtott be bizalmatlansági indítványt. A pártszövetség a kormányprogram végrehajtásának késlekedésére hivatkozva múlt héten megvonta a bizalmat Sorin Grindeanuntól, ő azonban nem volt hajlandó lemondani. A bukaresti törvényhozás döntése után Klaus Iohannis államfőnek kell kormányalakítási megbízást adnia egy újabb miniszterelnök-jelöltnek.

Másodfokú hőségriasztást adott ki éjféltől hétfő éjfélig Szentes Tamás az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. Az államtitkárság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy ezekben a napokban fogyasszanak több folyadékot. Lehetőség szerint 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a napon, valamint figyeljenek bőrük védelmére is. Amennyiben tehetik, tartózkodjanak árnyékban, légkondicionált helyiségekben a legmelegebb órákban, és kerüljék a megterhelő fizikai munkát.

Sikerült eloltani a pusztító erdőtüzet Portugáliában. A múlt szombaton kitört katasztrófában 64 ember meghalt, több mint 200 megsérült. A lángok egy Lisszabontól kétszáz kilométerre északkeletre fekvő település közelében csaptak fel. Sokan egy autóúton haltak meg füstmérgezésben, mások pedig bennégtek a kocsijukban, miután a lángok csapdájába estek. Ez volt a legsúlyosabb tűzkatasztrófa, amelyet valaha feljegyeztek az Ibériai-félsziget nyugati részén. A rendőrség feltételezése szerint egy villám okozhatta a tüzet, a tűzoltók országos szövetségének vezetője azonban gyújtogatásra gyanakszik. A tűzvészben több mint 40 ezer hektár erdő égett le.