Drasztikusan átalakította kampánystábját Botka László

InfoRádió
2017. június 20. 15:16
Megalakult kedden az MSZP legfőbb döntéshozó szerve a kampányban: az úgynevezett országos választási bizottság. A miniszterelnök-jelölt, Botka László az első ülésen alaposan átrendezte a kampánystábot, és megtiltotta, hogy a frakció együttműködjön a kormánypártokkal.

Bár legalább tíz hónap van a választásokig, az MSZP máris átállt a kampányüzemmódra, és Botka László vezetésével megalakult egy ötfős, kampányigazgatóság. Az Index úgy értesült, hogy a testület tagja Botka mellett Molnár Gyula pártelnök, Tóbiás József kampányfőnök, Kerényi György kommunikációs igazgató, illetve Ruff Bálint politikai tanácsadó.

Tóbiás József múlt héten még egészen más névsort hirdetett ki a pártban, bekerült volna a kampánystábba a 2014-es, kétharmaddal bukott választás kampányfőnöke, Molnár Zsolt, illetve Baja Ferenc is.

Az ovb arról is döntött, hogy Botka és a párt kommunikációját teljesen átveszi a kommunikációs igazgató. Vagyis Kerényi tudta nélkül egyetlen testület, politikus nem adhat ki állásfoglalást, közleményt. Botka emellett teljes pénzügyi kontrollt kért, minden szocialista testület, a frakció, sőt az alapítvány szerződéseiről is tudni akar, és az utalások is csak az engedélyével történhetnek.

Az ovb emellett hivatalosan is úgy foglalt állást:

az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben

a pénteki rendkívüli parlamenti ülésre. Botka László egyértelművé tette a bizottság ülésén, hogy az MSZP nem adhat be olyan törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely a Fidesz érdekében is állhat, amelyet a Fidesz is megszavazhatna és arra utasította a pártot, hogy vonja vissza korábbi javaslatát. Az MSZP nem fogja támogatni a Fidesz javaslatát sem.