Botka László megfúrja az MSZP-Fidesz együttműködést

InfoRádió
2017. június 20. 12:01
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje nemet mond minden együttműködésre a kormánypártokkal, pedig az MSZP képviselői már a Fidesszel alkudoztak a plakáttörvényről – tudta meg a hvg.hu.

Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan hétfőn beszélt arról, hogy több módosító javaslatot benyújtanának az Áder János köztársasági elnök által visszadobott plakáttörvényhez, például hogy kampányidőszakban csak jelölőszervezet kampányolhasson, a kormány és a CÖF pedig ne, közpénzből pedig ne hirdethessen senki kampányidőszakon kívül.

A Fidesz és a KDNP nem zárkózott el az együttműködéstől, de péntekre alakítják ki álláspontjukat, és ha szükségesnek látják, kezdeményeznek további egyeztetést, ez szerdára kiderül.

A visszadobott plakáttörvény fontos részei kétharmadosak, amelyek nem mentek át előző körben. Az MSZP támogatásával viszont el lehetett volna fogadni. Botka László miniszterelnök-jelölt viszont ezen a ponton közbelépett: az elnökségnek azt javasolta,

az MSZP ne nyújtson be saját javaslatot és továbbra se támogassa a Fidesz javaslatát

– tudta meg a hvg.hu a párt kommunikációs igazgatójától. Botka felvetéséről hivatalosan a pártot vezető Országos Választási Bizottság dönt, az elnökség azonban nem ment szembe Botkával.