Lövétei István: gubancos, hiányos, kaotikus a plakáttörvény

Infostart
2017. június 19. 15:29
Ha ismét leszavazná a parlament a kormánypárti plakáttörvény kétharmados passzusait, a pusztán feles többséget igénylő részeit azonban újra átengedné, az államfő nem küldhetné vissza ismét a jogszabályt a Háznak - húzta alá az InfoRádió által felkeresett alkotmányjogász.

„Van itt egy gubanc.”

Meglehetősen hiányos törvény született – fogalmazott Lövétei István. Az alkotmányjogász hozzátette, van egy kétharmados szabályokra és egy normál szavazási arányra irányzott része.

„Nem láttam a törvényt, de felteszem, a két rész nem különül el annyira, hogy önmagukban is megüssék azt a mércét, amit egy törvénytől el lehet várni.”

Ha újra szavaz a parlament, vagy el kellene különíteni rendesen a két részt úgy, hogy mindkettő megállja a helyét és a kétharmados benyújthatja, remélve, hogy megszerzi a többséget – mondta az alkotmányjogász.

„Ha ez nem történik meg, előfordulhat az az eset, hogy a kétharmados részt megint nem szavazzák meg, marad egy kaotikus, kezelhetetlen törvény, amit a köztársasági elnök már nem dobhat vissza és az Alkotmánybíróság sem terjeszthet elő felülvizsgálatra.

Ezért rizikós, ami most történik.

Aki be akarja újra nyújtani a törvényt, nagyon biztos abban, hogy megszerzi a kétharmados többséget.”

Minimális változtatás esetén sem küldheti többet vissza az államfő – emelte ki Lövétei István.

„Nem lehet mondvacsinált módosításokkal állandóan elölről kezdeni a procedúrát.

Ha egy törvényjavaslat elbukik, akkor az elbukott. Ha a köztársasági elnök visszalöki, akkor visszalöki.

Ha bármely részét módosítják is, az eredeti törvénynek minősül.”

Annak azonban nincs akadálya, hogy bizonyos idő után, akár a következő parlamenti szakaszban akár új szám alatt, új törvényként újra benyújtsák, és akkor újra végigmehet ezeken a procedúrákon – tette hozzá az alkotmányjogász.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lövétei István: gubancos, hiányos, kaotikus a plakáttörvény
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást