Szavazásdömpinggel folytatódik az Országgyűlés záróülése

Infostart
2017. június 13. 06:50
Ma szavaz az Országgyűlés a civil szervezeteket érintő kormánypárti tervezetről, illetve az Iszlám Állammal szembeni magyar szerepvállalás kibővítéséről.

Nagyjából déltől összesen 19 előterjesztésről szavaz az Országgyűlés, így elfogadhatják a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságát célzó kormánypárti javaslatot, amelynek esetében a Fidesz elfogadta a Velencei Bizottság ajánlásait és beépítette a tervezetbe, ám az érintett szervezeteknek továbbra is minden olyan kiadványukon szerepeltetniük kell a „külföldről támogatott” jelzőt ami a sajtótörvény hatálya alá esik.

Szavaznak emellett a Magyar Honvédség további, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szembeni szerepvállalásáról szóló határozati javaslatról és rábólinthatnak a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozását lehetővé tévő kormánypárti javaslatra is.

Szerdán újabb határozatok várhatók, ezek között kerül napirendre a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásának indokával benyújtott kormánypárti módosítás, amely megtiltaná, hogy a pártok piaci ár alatt kapjanak plakáthelyeket, sőt legutóbbi kiegészítése értelmében a kampányidőszakon kívül a pártoknak és a kabinetnek is megtiltaná a plakátolást.

Miután hétfőn a Ház elfogadta a jövő évi büdzsé összegző módosítását, a 2018-as költségvetés zárószavazását csütörtökön tartják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szavazásdömpinggel folytatódik az Országgyűlés záróülése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást