Nem tudni, mi minden okozza, de a napégés biztosan

Infostart
2017. június 10. 12:00
A kétezres évek óta megduplázódott a melanómában érintettek aránya, az új esetek száma évente 2500 - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora. Wikonkál Norbert hangsúlyozta: nem igaz, hogy 11 és 15 óra között érdemes napozni a nagyobb D-vitamin felvétel miatt. Szerinte reggel vagy késő délután egy negyedórányi idő eltöltése a szabadban ugyanolyan hasznos a szervezet számára, így egyúttal elkerülhető a súlyos napégés.

A melanóma a bőr pigmenttermelő sejtjeinek, a melanociták rosszindulatú burjánzása – magyarázta a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora. Azt azonban nehezen lehet körülírni, mitől alakul ki,

mi készteti ezeket a sejteket a rosszindulatú elfajulásra, ma még ezt senki nem tudta tisztázni

– tette hozzá Wikonkál Norbert.

„Egyértelmű az a megfigyelés, hogy az évek során, különösen a fiatal korban elszenvedett

napégések és a későbbi melanóma kialakulása között van összefüggés,

tehát a bőrgyógyászoknak az a tanácsa, hogy a napégést el kell kerülni.”

Azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy annál, aki nem égett le, nem alakulhat ki melanóma, hiszen a kialakulási mechanizmusa még nem ismert – hangsúlyozta a professzor. Wikonkál Norbert hozzátette, az biztos, hogy az immunrendszernek jelentős a szerepe.

„A terápiákból tudjuk, hogy egy terjedőben lévő melanómát immunterápiával föl lehet tartóztatni.”

Nem ismerjük a genetikánkat, azt igyekezzünk kontrollálni, amit lehet, a melanóma kialakulásának egyik kockázati tényezőjét jelentő napégés tipikus ilyen – hangsúlyozta Wikonkál Norbert.

„A bőrgyógyászoknak továbbra is az a tanácsa, hogy

11 és 15 óra között ne menjünk napra,

mert ekkor erős a napsugárzás, ha valaki tévesen méri fel, mit bír el a bőre, akár csak néhány perccel hosszabb időt van kint, a napégés kockázata az intenzív UV-sugárzásos időszakban jelentősen megnő. A biztonság kedvéért javasoljuk ennek az időszaknak a kerülését.”

Wikonkál Norbert cáfolta, hogy csak 11 és 15 óra között lehet a szervezet számára létfontosságú D-vitamint beszerezni, előtte és utána is lehet D-vitamint szintetizálni.

„15 perces szabadban töltött idő alatt megtörténik a napi D-vitamin szintézis.

Akkor sem szerzünk többet, ha tovább vagyunk a napon”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Melanóma: nem tudni, mi minden okozza, de a napégés biztosan
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást