Több pénzre van szükség a metrófelújításhoz

Infostart
2017. május 30. 10:20
Jelentősen megugrott a 3-as metró felújításának összköltsége: legalább 30-40 milliárd forinttal több pénz kellene a kormány által meghatározott 137,5 milliárd forintos keretnél – tudta meg a Magyar Nemzet fővárosi szakmai forrásokból.

A metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukciójára kiírt tenderek közül az állomásokat érintő munkák hármas szakaszolásával kapcsolatos korábbi hírek még csak 23 százalékkal magasabb ajánlatokról szóltak. A lap információ szerint

a vágányépítési pályázatra érkezett, a becslésekhez képest jelentősen túlárazott ajánlatok miatt szállhatott el végképp az újabb közbeszerzés.

A fővárosi önkormányzat emiatt kutyaszorítóba került, amennyiben ugyanis az Európai Uniótól kért finanszírozási kereten túl a magyar kormány nem segíti ki Budapestet, vagy lemondhatnak a Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester szerint a ciklus legfontosabb beruházásáról, vagy – minden más fejlesztést félretéve – az Európai Beruházási Bankkal (EIB) kötött hitelkeretből közlekedési célra fordítható 350 millió eurós részéből „használnak el” pénzt. Amennyiben így lenne,

Budapest adósságállománya a korábbi állami konszolidáció ellenére újra 100 milliárd fölé kúszna.

A városháza az elmúlt években 60 milliárd forintos hitelt vett fel a metrószerelvények felújítására, korábban pedig 18 milliárdos kölcsönért folyamodott az EIB-hez a hosszú évek óta készülő e-jegy-rendszer bevezetéséhez.

A 100 milliárd forintot meghaladó eladósodás azzal fenyegeti a fővárosi önkormányzatot és annak kormánypárti vezetését, hogy lényeges beruházás ebben a ciklusban bizonyosan nem készül el. A 3-as metró eleinte még csak 125 milliárdosra tett beruházása miatt húzták le végül a listáról például az újpalotai villamos kiépítését.

Legutóbb ugyan a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta, hogy kiírhatják a Lánchíd és a Váralagút kivitelezési tendereit, de annak 23 milliárdosra becsült költségének fedezetét szintén az EIB-hitelkeret adja. Tarlós István május közepén még kedvezőbbnek ítélte meg a metrómegállók felújítási pályázataira érkezett ajánlatokat, mint a tavaly 53 százalékosra „feltornázottakat”. A főpolgármester akkor „lefújta” az egészet, és a BKV mint ajánlatkérő visszavonta a tendereket.

Budapest vezetője akkor azt mondta: amíg ő a főpolgármester, fedezet nélküli kötelezettségvállalás itt nem lesz. A cselekmény ugyanis a hatályos magyar jogszabályok szerint törvénysértő, és büntetőeljárás indulhat az ellen a vezető ellen, aki így tesz.

„Nemrég érkeztem haza Kárpátaljáról, egyelőre semmi konkrétumot nem tudok” – mondta el lapnak Tarlós István. Megjegyezte: a 3-as metró kocsijait a szerződésnek megfelelően folyamatosan újítja fel az orosz Metrovagonmas, és a korábbi ígéreteknek megfelelően havonta két új szerelvény áll forgalomba az év végéig.

Elsőként a 3-as metró déli részéhez kellene hozzáfogni Kőbánya–Kispest és a Népliget között, de ma már kormánysegítség esetén is kétséges, hogy idén elkezdődhetnének a munkák

írta a Magyar Nemzet.