Egy évig még biztosan marad a CEU

Infostart
2017. május 30. 14:01
A szokásainak megfelelően hirdeti meg következő tanévét a Közép-európai Egyetem – jelentette be az intézmény rektora. Michael Ignatieff hozzátette: remélik, hogy a felsőoktatási törvény nyomán kezdett különféle egyeztetések eredménnyel járnak.

Több szinten is folynak az egyeztetések a Közép-európai Egyetem jövőjéről, ám a felsőoktatási intézmény a szokásainak megfelelően hirdeti meg a 2017-2018-as tanévet – jelentette be Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.

„Nem várhatjuk meg e tárgyalások eredményeit, egyetemként folytatnunk kell a munkát, így a CEU folytatja tevékenységét a következő tanévben is. Semmi nincs a törvényben ami ezt tiltaná számunkra. Ugyanakkor nem vehetünk föl új diákokat a 2018-2019-es évre, tehát mindez továbbra is fenyegeti egyetemi szabadságunk” - fejtette ki.

A CEU rektora rámutatott, hogy múlt pénteken Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott telefonon beszélt a New York-i kormányzó egyik beosztottjával, ahova az intézményt bejegyezték, míg az Európai Bizottság és a kormány között is folyik a kommunikáció, továbbá várják a Velencei Bizottság, illetve az Alkotmánybíróság állásfoglalását a felsőoktatási módosítás alkotmányosságáról.

Emellett a rektor aláhúzta, hogy Mario Vargas Llosa perui író is részt vesz az intézmény júniusi, oktatásszabadsági konferencián, a CEU diplomaosztóján pedig jelen lesz Németország volt elnöke, Joachim Gauck is.

Enyedi Zsolt, az intézmény rektorhelyettese remélte, hogy konstruktív tárgyalások folynak a kormány képviselője és a New York-i kormányzó között.

„Minden normálisan zajlik a CEU-n,

amennyire ilyen abnormális körülmények között lehet normálisan viselkedni.

Mi abból indulunk ki, hogy előbb-utóbb megoldás születik, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy konstruktív szerepet játszhassunk ezekben a folyamatokban” - jelentette ki.

Az április elején – sürgős eljárással – elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás értelmében az unión kívüli székhelyű egyetemek csak kormányközi egyezmény birtokában működhetnek Magyarországon, és csak azok, amelyeknek anyaországukban is van kampuszuk, mindezt pedig többen a Soros György üzletember által alapított Közép-európai Egyetem ellehetetlenítéseként értelmezték.

Palkovics László oktatási államtitkár, illetve a kormány más képviselői többször is hangsúlyozták, a módosítás célja, hogy minden felsőoktatási intézményre vonatkozzanak azonos szabályok és a Közép-európai Egyetemet nem veszélyezteti a változtatás.

A CEU mellett az utóbbi két hónapban többen is kiálltak, például Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 15 Nobel-díjas professzor, több száz amerikai és európai tudós, több hazai és külföldi egyetemi szervezet, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett a felsőoktatási módosítás miatt Magyarországgal szemben.