Ezért szólalt fel Lovász László a CEU-ügyben - hetilapszemle

Infostart
2017. május 18. 14:38
A magyar tudomány érdeke, hogy a CEU változatlan feltételek mellett, zaklatás nélkül folytathassa működését Budapesten - hangsúlyozta a Heti Válasznak adott interjúban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Figyelő a vadonatúj akkutechnológiákról közölt összeállítást.

A Heti Válasz interjút közöl a Magyar Tudományos Akadémia újraválasztott elnökével. Lovász László a CEU működését érintő törvényjavaslatról azt mondta, olyan akadémikussal nem találkozott, aki a CEU budapesti működésének hasznát vagy az ott folyó tudományos munka értékét megkérdőjelezte volna. Olyannal igen, akinek nem volt rokonszenves, hogy az egyetem azonnal kivitte nemzetközi színtérre a vitát.

A világhírű matematikus hangsúlyozta, hogy most sem foglalt volna állást az akadémia, ha nem a magyar tudomány működését közvetlenül érintő kérdésről volna szó, de mivel a CEU ügye ilyen, most szólni kellett. Lovász László kiemelte, hogy a magyar tudomány érdeke, hogy a CEU változatlan feltételek mellett, zaklatás nélkül folytathassa a kutatást, a szintén hasznos nemzetközi oktatást, ami a magyar államnak nem kerül egy forintjába sem.

A Princeton és a Yale Egyetem volt professzora arról is beszélt, hogy több területen

világviszonylatban is vezető tudósok dolgoznak a CEU-ban,

megemlítette a kognitív pszichológiát, a közgazdaságtant, valamint a Barabási Albert-László nevével fémjelzett hálózatelméletet. Ha ezek a kutatások elköltöznének Budapestről, óriási veszteség érné a magyar tudományt – tette hozzá Lovász László.

A Figyelő összeállítást közöl a vadonatúj akkutechnológiákról. A lap kiemeli, hogy várhatóan erősebbek, tartósabbak, sokkal gyorsabban és több alkalommal újratölthetők, valamint igazán környezetkímélők lesznek a nem túl távoli jövő akkumulátorai. Közülük néhány már kapható.

A hetilap megemlíti, hogy nemrég került forgalomba a világ egyik legújabb technológiája, a japán fejlesztésű akku nem hevül fel, nem robban, teljes mértékben lemeríthető, háromezer-hatezerszer újratölthető, és a hírek szerint hússzor gyorsabb, mint a riválisai.

Egy szingapúri egyetemen régóta a lítiumionos akkumulátorok tökéletesítésén dolgoznak. A mostaniaknál akár hússzor gyorsabban lehet tölteni őket,

a 70 százalékos telítettséget pedig csak két perc alatt elérik.

Ráadásul a mai lítiumionos akkumulátorok ezerszeres töltési ciklusával ellentétben ezeket akár tízezerszer is fel lehet használni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hetilapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást