Rendőrök vitték el a kutyákat a Futrinka Egyesülettől

Infostart
2017. május 11. 06:06
Elszállította a rendőrség és az önkormányzat a Futrinka Egyesület kutyáit a piliscsabai telepről – értesült az InfoRádió. A környéken élőket zavarta a lovardát tavaly év vége óta bérlő szervezet négylábúinak ugatása. A rend helyreállításáért birtokvédelmi eljárást indítottak a lakók. Az egyesület szerint azonban a 18 eb nem volt hangos, mindannyian éjjel zárt épületben aludtak, a köztisztaságot sem veszélyeztették, most mégis hatósági végzés nélkül vitték el őket.

A lovardával szemben, a domb túloldalán egy lakópark van, amit jóval később építettek, mint amikor a lovarda épült. Az egyik lakóparki lakó birtokvédelmi eljárást indított ellenünk rengeteg valótlan állítással – számolt be Mosó Adrienn, a Futrinka Egyesület elnöke.

Elmondta: a lakópark lakói leginkább arra panaszkodtak, hogy a kutyáik hangosak, ugatnak, közegészségügyi veszélyt jelentenek, illetve közbiztonsági veszélyt jelent az, hogy sok idegen jár hozzájuk, akik egyébként az egyesület önkéntesei és adományozói.

„A kutyák ugatnak, mert a kutya ugat. Ám mivel a kutyáink zárt épületben vannak, az tompítja a hangjukat, és nem is ugatnak állandóan. Ezzel szemben a lakóparkban – ahol a kutyákat a kertben tartják – körülbelül negyven kutya van, akik éjjel-nappal csaholnak, ha például valaki elsétál előttük, vagy vadjárás van. Az övéikhez képest a mi kutyáink jóval halkabbak, mert mi hat órakor bezárjuk az ajtót, és nyugalomban alszanak reggelig, így éjszaka például egyáltalán nincs ugatás” - részletezte Mosó Adrienn.

Hozzátette: a lakóparkba nem viszik a kutyáikat sétáltatni, mert az önkénteseik, sétáltatóik a lovardán keresztül fel tudnak menni az erdőbe, és ott is csak pórázon sétáltatják a kutyákat, és hulladékgyűjtő zacskó is van náluk.

Ennek ellenére a Futrinka Egyesület kutyáit szerda reggel elvitték a rendőrség emberei.

„Az erről szóló határozatban az áll, hogy a birtokvédelmi eljárásnak helyt adnak, és a Futrinka Egyesületet arra kötelezik – mivel másra nem tudnak kötelezni, mert jogilag rendben vagyunk –, hogy akként tartsuk a kutyákat a menhelyen, hogy az ne zavarja a lakókat. Ezért mi mindent meg is tettünk: zajvédő falat húztunk fel, és kamerákat szereltettünk fel” - közölte Mosó Adrienn.

Hozzátette: ennek ellenére többen megjelentek a hatóságtól és a hivataltól, akik erőszakkal bejöttek a területre és elvitték a kutyákat.

Emiatt feljelentést tettünk és bírósági eljárást indítottunk az önkormányzat eljárása ellen – tette hozzá a Futrinka Egyesület elnöke.

Az InfoRádió kereste a birtokvédelmi eljárást megindító lakót, de sem ő, sem jogi képviselője nem nyilatkozott. Utóbbi annyit mondott az InfoRádiónak, hogy több ponton sem igaz, amit a Futrinka Egyesület állít. Az ügyben a rendőrség ugyanis jogszerűen járt el, volt hatósági végzés a kutyák elhozatalához, ezt korábban az egyesület is megkapta. Hozzátette: november óta zavarta a lakókat a kutyaugatás, többször jelezték ezt az ebtartóknak, de a szervezet nem egyeztetett velük, kompromisszumra sem volt hajlandó, a jegyzőtől érkező kiköltözésre felszólító levélre sem reagált, ezért is választotta a panaszos a jogi utat. Az InfoRádió keresi a piliscsabai jegyzőt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elvitték a kutyákat a Futrinka Egyesülettől
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást