Veronai buszbaleset: még mindig nem fizettek kártérítést

InfoRádió
2017. május 8. 13:35
Három hónappal a veronai buszbaleset után még nem fizettek kártérítést a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak. Előleget ugyan utalt a biztosító, de az érintettek úgy érzik, számukra kedvezőtlen megállapodásra akarják kényszeríteni őket.

Több mint három hónap telt el a veronai buszbaleset óta, de a sérültek és az elhunytak hozzátartozói még nem kaptak kártérítést sem a biztosítótól, sem a Klebersberg Központtól (KK) és a harmadik érintettől, a busztársaságtól sem. A biztosítótársaság mindössze előleget fizetett az érintetteknek, bár ez utóbbi és a KK is hangsúlyozza, hogy mindent megtesz a fájdalmas esemény hatásainak csökkentéséért, de a Napi.hu értesülései szerint a háttérben tovább folyik a huzakodás-egyezkedés a biztosítóval. Egyelőre eredmény nélkül.

A biztosító felelősségi-kártérítési maximuma 1,6 milliárd forint

- egész pontosan káreseményenként és károsultak számától függetlenül hatmillió-hetvenezer euró -, a KK-nak korlátlan anyagi felelősséget kell vállalnia, ha a biztosító kerete nem lenne elegendő a kártérítések, sérelemdíjak maradéktalan kifizetésére.

A KK alá tartozó Belső-Pesti Tankerületi Központ egy ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy a károsultak segítségére legyen vagy befolyásolja a megegyezésre irányuló tárgyalásokat, de ez felvetheti az összeférhetetlenség kérdését is. A lapnak a KK úgy nyilatkozott, hogy az ügyvédet azért bízták meg, mert ezt a segítséget a hozzátartozók igényelték, és összeférhetetlenség sem áll fenn, hiszen az ügyvédi iroda nem peres képviseletre, hanem kapcsolattartásra és jogi segítségnyújtásra kapott megbízást. 

Az ügyben leginkább érintett Groupama biztosító közölte, hogy a balesetben sérülteknek és az elhunytak családtagjainak méltányos sérelemdíjat ajánlottak fel, és jelentős előleget folyósítottak mindenkinek. A biztosítási titok miatt azonban egyikről sem adhatnak ki részleteket.

A Napi.hu értesülései szerint az elhunytak rokonainak olyan sablonegyezségi megállapodást ajánlottak, amely független a hozzátartozók számától. Ezt az érintettek többsége elutasította, és csak páran hajlanak az ilyen feltételekkel való megegyezésre.

Az elhunytak rokonainak kifizetendő sérelemdíj mellett igen jelentős összeg lehet a sérültek és a súlyosan sérülteknek kifizetendő egyszeri összeg és életjáradék, ami a 17 elhunyt és tucatnyi sérült esetében vélhetően meghaladhatja a felső határt. A busztársaság felelőssége és kártérítési kötelezettsége is nyitott kérdés, bár a cég vélhetően nem képes tíz- vagy százmilliókat kifizetni egy elhúzódó pert követően sem.

A Klebelsberg Központ közleménye

Valótlanok a Napi.hu cikkében a Klebelsberg Központra vonatkozóan megfogalmazott sugalmazások, állítások, amelyek úgy állítják be a szervezetet, mintha ki akarna bújni bármilyen felelősség alól a veronai buszbaleset kapcsán. A fenntartói felelősség és kötelezettség kérdését jogszabályok határozzák meg, amelyet a Szinyei-Merse Pál Gimnáziumot fenntartó Belső-Pesti Tankerületi Központ ennek megfelelően visel. Mint az újságírónak küldött válaszban is szerepel, a Klebelsberg Központ jóváhagyásával az érintett iskola fenntartója, a Belső-Pesti Tankerületi Központ megbízott egy ügyvédi irodát, amely jártas a biztosítással kapcsolatos jogi ügyekben, hogy segítséget nyújtson a veronai buszbaleset károsultjai közül azoknak, akik ezt igényelték. A megbízás nem a károsultak képviseletére irányul, hanem a biztosító társasággal, illetve a károsultakkal történő kapcsolattartásra, valamint általános jogi tanácsadásra. A szülők - egy kivételével - folyamatosan igénybe veszik a jogi segítségnyújtást. A Klebelsberg Központ és a Tankerületi Központ, ahogy eddig is, úgy ezután is minden segítséget megad a tragédia érintettjeinek. Mélységesen elítélünk minden olyan kísérletet, amely emberi tragédiák kapcsán megalapozatlan, feltevésekre épülő, illetve hamis információkkal próbálja meg hergelni az áldozatok hozzátartozóit, és nehezíteni a kárrendezési – kárenyhítési folyamatot.