Jön a Facebook TV - saját gyártású sorozatokkal

Infostart
2017. május 8. 19:28
Saját gyártású sorozatokat is kínál majd a Facebook - tudósított nemrégiben a Business Insider. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint Mark Zuckerberg cége minden tartalom felett rendelkezni akar.

A mostani sajtóértesülések arról szólnak, hogy már több tucatnyi műsor le van gyártva, főként kétféle tartalomtípusban. Az egyiket rövid, 5-10 perces, napi epizódokkal jelentkező minisorozatoknak sejtik, a másik pedig néhány hosszabb, nagyobb költségvetésű műsor volna. Ezeket a House of Cards című sorozatként írja le a Business Insider.

„Gyakorlatilag a közösségi média közönségének vagy felhasználóinak minden kell, ami szórakoztatja őket” - mondta a Facebook-oldalak menedzselésével foglalkozó Be Social ügyvezető igazgatója.

Szerinte Mark Zuckerberg cégének az az érdeke, hogy a felhasználók kizárólag a közösségi oldalán keresztül éljék az életüket.

„Miért termeljen bevételt más cégnek az a videó, amely a Facebook felületén osztanak meg? Miért ne termelhetne az bevételt a Facebooknak?” - vetette fel Forgács Mariann.

A Be Social ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a konkurens Google-hoz tartozó YouTube tartalmaihoz képest jobban terjedhetnek majd a Facebook sorozatai.

„Most is tudja, hogy mi a kedvenc sorozatunk, hol check-oltál be, mit néztél legutóbb, és az annak megfelelő vagy ahhoz hasonló dolgokat fogja majd ajánlani. Ha nézed az adott sorozatot, akkor meg fog jelenni az adott sorozathoz tartozó reklámajándék a hírfolyamodban, amit most kedvezményesen vásárolhatsz meg” - vázolta.

Iparági hírek alapján a folyamatosan frissülő rövid filmes tartalmakat egy új videó fül jelzi majd a közösségi oldalon. Míg a hosszabb és prémium műsorokat, amelyekben akár hollywoodi sztárok is szerepelhetnek, külön videoalkalmazáson lehet majd elérni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sorozatok közösségi oldalon - Jön a Facebook TV
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást