Ennyiből épül a dunaszerdahelyi focicsoda - hetilapszemle

Infostart
2017. április 27. 16:00
A Figyelőnek Világi Oszkár, a Slovnaft elnök-vezérigazgatója nyilatkozott, míg a Heti Válaszban Király Miklós, az ELTE jogi karának tanszékvezetője beszél a CEU-ügyről és a nemzeti konzultációról.

A Figyelő interjút közöl Világi Oszkárral, a Slovnaft elnök-vezérigazgatójával, a MOL-csoport igazgatósági tagjával. Kiemelte, hogy az olajtársaság a következő másfél évtizedben nagyjából 4,5 milliárd dollárt fektet a vegyiparba, és a MOL számos más iparágban szeretne eljutni a fogyasztókhoz.

Az üzletembernek több projekt és brand építésében van része, Szlovákia legnagyobb adófizetője, emellett a dunaszerdahelyi futballklub tulajdonosa. Elmondta, hogy

az épülő 13 ezres stadion 22 millió euróba kerülhet,

a fél éve veretlen csapat költségvetése pedig nem éri el szezononként a 2 millió eurót.

Nem Soros Györgyért állnak ki a felsőoktatási törvénymódosítás konzervatív kritikusai - hangsúlyozta a Heti Válasznak adott interjúban Király Miklós, az ELTE jogi karának tanszékvezetője, korábbi dékánja. Szerinte bár a módosított törvény szűk értelemben nem érint milliókat, de nem csak az ott tanulók és oktatók isszák meg a levét, az ügy az ország szellemi, tudományos, kulturális kisugárzását is rombolja.

Arra buzdít, hogy az emberek ne töltsék ki a Brüsszel-ellenes konzultációs kérdőívet,

mert így nem mondhatná el a kormány, hogy jelszavai mögött sok millió ember áll.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hetilapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást